Közgáz vállalkozói ötletverseny eredményei- 2020

A PKE, Gazdaságtudományi Tanszéke által meghirdetett “Álmom a vállalkozásom- Klímaváltozás” c. pályázat eredményei

A Partiumi Keresztény Egyetem által megrendezett Nyílt napon a Gazdaságtudományi Tanszék szervezésében az Álmom a vállalkozásom pályázatra 12 csapat jelentkezett Székelyudvarhelyről, Nagykárolyból, Szatmárnémetiből, Székelyhídról és Nagyváradról. Az első helyezést a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumból Dimén-Varga László tanár úr diákjai, Bálint Kund, Dimén-Varga Ábel, a FeathEarth csapat nyerte. Második díjat a Dresscycle csapatnévvel fémjelzett diákok Szeghalmi Gabriella Nóra, Szabó Kincső kapott, Kele Tünde tanárnő mentorállta tevékenységüket, a Szent László Római Katolikus Gimnáziumból. A harmadik díjat vihetek el a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum diákjai, Fodor Tünde Eszter, Füzesi Katalin Maryvonne, a Futurearth csapat, Antal Melinda Ágota tanárnő segítette felkészülésüket.

Az első különdíjat a Green World csapatnak ítélte oda a zsűri, a Kalazanci Szent József Romai Katolikus Líceum diákjainak, Horváth Laura, Lengyel Beáta, pályázatuk elkészítését Sopronyi Roland tanár úr segítette. A második különdíjjal az SMBike csapatot díjazta a zsűri, Nyeste Szilveszter Istvánt és Balog Rolandot, a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjainak felkészülését Kótai Levente tanár úr segítette. A különdíjakat Szalai Katalin vendégelőadónk, a Kat`Art startup tulajdonosa ajánlotta fel, a lányokat egy-egy egyedi ékszer-szettel örvendeztette meg, míg a fiúk egy-egy 150 lej értékű ajándékutalványt kaptak.

Arn 0001Arn 0002Arn 0003Arn 0004Arn 0007Arn 0010Arn 0014Arn 0020Arn 0023Arn 0029Arn 0031Arn 0035Arn 0052Arn 0057Arn 0060Arn 9959Arn 9960Arn 9963Arn 9970Arn 9972Arn 9973Arn 9979Arn 9980Arn 9982Arn 9984Arn 9986Arn 9987Arn 9992Arn 9996Arn 0044