Tóth Erika a Menedzsment szakot választotta

Soha nem késő elkezdeni/folytatni a tanulást!

2016-ban, amikor láttam magam előtt azt a karrier pályát amely vonzott, úgy éreztem ahhoz, hogy többet tudjak nyújtani szakmailag fejlődnöm kell. Így esett a választás a Menedzsment szakra.

Bátran mondhatom, hogy a 3 éves alapszakon nem csak a megfelelő menedzsment elméleti alapokat sajátíthattam el, de gyakorlati példákon keresztül ezeket elmélyítettük.

Ezen kívül elmondhatom, hogy az egyetemen nem csak a diákok, de a tanárok is emberközpontúak, nem csak a tananyag leadása volt a prioritás, hanem az is, hogy megértsük ezeket, hogy olyan készségeket fejlesszenek mint a kommunikáció, tárgyalás. Bármilyen kérdés vagy probléma esetén pedig készséggel állt az egész tanári kar és az egyetem adminisztrációja is rendelkezésünkre állt.

Sokat köszönhetek az egyetemnek és mindenkinek bizalommal ajánlom! 

erika-toth.jpg