Partiumról szóló előadások a Miskolci Egyetemen

Dr. Szilágyi Ferenc a Miskolci Egyetemen tartott prezentációkat az Erasmus-program keretében.

 

Március harmadik hetében került sor az oktatási célú látogatásra. Intézményeink 2018 őszén kötöttek együttműködési megállapodást: A cél közös kutatások, publikációk, oktatói mobilitás rendszeresítése volt. Ennek eredményeként került sor Nagyváradon Dr. Elekes Tibor előadásaira 2018 októberében, idén márciusban pedig Szilágyi Ferenc előadásaira a magyarországi intézményben. A prezentációkon a Partium területével ismerkedhettek meg a miskolci hallgatók, történeti, földrjazi, közigazgatstörténeti, gazdasági és területfejlesztési szempontból.

forrás: gtk.partium.ro