Fontos, hogy legyen irányunk, elképzelésünk merre akarunk menni

Interjú Bálint Csaba közgazdásszal, a Román Nemzeti Bank Igazgatótanácsának tagjával, a Partiumi Keresztény Egyetem volt hallgatójával, jelenlegi oktatójával.

Szerző: Dr. Králik Lóránd, egyetemi adjunktus

Milyen út vezet a Partium padjaitól a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsi székébe?

Kihívások sora jellemezte ezt az utat, de az idő nagy részében olyan dolgokkal foglalkozhattam, amiket szeretek, így nem is tudom, mikor teltek el ezek az évek.

Mikor körvonalazódott meg Önben, hogy a bankszakmát választja hivatásként?

Az egyetem évei alatt körvonalazódott ki igazán bennem, hogy bankban szeretnék dolgozni, de már idáig is hosszú út vezetett. Mint a fiatalokat általában, engem is nagyon sok minden foglalkoztatott.

Alapvetően inkább reál beállítottságú vagyok és ennek megfelelően matematika-informatika szakot végeztem a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban. Egy időben komolyan el is gondolkodtam a programozói pályán, de előtte például hosszú éveken keresztül teológiára készültem. Aztán ahogy telt az idő egyre inkább elkezdett érdekelni a közgazdaságtan. Ez a terület olyan szempontból nagyon érdekes, hogy akarva-akaratlan beleszövődik, sőt sokszor meghatározza a mindennapi életünket, van egy nagyon emberi arca, elvégre társadalomtudományról van szó, másik oldalon viszont mégis a a matematika eszköztárával fogható meg legjobban, így aki szereti a számok világát, hamar megtalálja a helyét benne. Az is sokat számított a döntésben, hogy a középiskola befejezése előtt már éppen elindult a Partiumi Keresztény Egyetemen a Menedzsment szak, én pedig szerettem volna még a számomra kedves otthoni környezetben maradni, a PKE-n pedig erre nagyon jó lehetőség adódott.

Az egyetemen tanult tantárgyak közül a makroökonómia volt a legközelebb hozzám. Mindig is érdeklődtem a nagyvilág összefüggései iránt - mi, miért és hogyan működik? - és ezekkel a kérdésekkel a makroökonómia foglalkozik leginkább. Az évfolyamon többen voltunk ingázók és egy-egy lyukasóra alatt nem tudtunk hazaszaladni. Akkoriban nem volt olyan sok alternatív választási lehetőség a városban, internethez is még nehéz volt hozzáférni, ezért rendszerint átugrottunk a könyvtárba, ezzel pedig a kötelező olvasmányokat is kipipálhattuk. Még ma is emlékszem a nagy piros (Samuelson-Nordhaus) Közgazdaságtan könyvre, ami sok szempontból felnyitotta a szemem.

És miért éppen bank? Hogyha valaki egy adott iparágban egy bizonyos vállalatnál dolgozik, akkor valószínűleg jól átlátja, hogy mi történik a munkahelyét adó cégnél, esetleg azt is, hogy az illető szektorban milyen főbb folyamatok történnek, de egy kicsit mégis mintha be lenne zárva a vállalat, az iparág adta keretek közé. Egy bank nagyszámú ügyfélkörrel, akár több ezer vállalattal működik együtt, ezért itt egészen másfajta perspektívára van szükség. Az iparági sajátosságok mellett fontos összességében átlátni és megérteni a gazdasági folyamatokat, a kölcsönhatásokat, sőt az egészet el kell helyezni egy régiós és a mai világban most már globális kontextusban. Ez egy nagyon izgalmas kihívás.

Azt is érdemes lehet megjegyezni, hogy a 2008-as pénzügyi válság előtti időszakban, a bankokról kialakított kép más volt, mint most. Egy fiatal pályakezdő esetében, de akár sokat tapasztalt szakemberek számára is egy bank központjában dolgozni igazán vonzó lehetőségnek számított, gyors fejlődési lehetőségekkel. Napjainkban hajlamosak vagyunk a bankszektornak a negatív vetületeit nézni, ami persze részben érthető a pénzügyi válság fájdalmas időszakának tapasztalatai után, azonban érdemes a képet kiegészíteni azzal, hogy a pénzügyi közvetítő rendszer nélkül - amin belül a bankrendszernek meghatározó szerepe van - a reálgazdaság sem volna képes előrehaladni és fejlődni. Számtalan beruházás, projekt, üzleti terv és végső soron álom nem valósulhatna meg külső finanszírozás nélkül.

Amikor gyalog vagy autóba ülve útnak indulunk és látjuk az épülő, esetleg már elkészült új, modern gyártó üzemeket, irodákat, lakásokat, amelyek finanszírozásához a kollégák munkája is hozzájárult, az egy nagyon pozitív élmény. Jó érzés látni, hogy valami értékes felépül, új munkahelyek jönnek létre, a világ halad előre.

Az OTP volt az első munkahelye és egyből az országos központ, Bukarest. Mennyire volt nehéz egy frissen végzett közgazdásznak beilleszkedni egy nagy regionális bank országos csapatába?

Az első hetek, hónapok nagyon nehezek voltak annak ellenére, hogy két talpraesett évfolyamtársam már korábban elkezdett a bukaresti központban dolgozni, ezért az utat ők már valamennyire kitaposták előttem. Egyik részről persze egy kifejezetten izgalmas új világba csöppentem, tele felfedezni való dolgokkal, biztató perspektívákkal, de másik oldalról nem volt egyszerű megszokni az új környezetet. Az is felmerült, hogy esetleg feladom, és a következő alkalommal az otthon töltött hétvége után vasárnap este már nem ülök fel újra a bukaresti gyorsra. Aztán ezt hamar elhessegettem, nem olyan könnyű a fiatalok kedvét szegni.

Több szempontból is nagy kihívás volt. Szakmai oldalon hamar fel kellett venni a ritmust és ezzel párhuzamosan a nagyvárossal, a nyelvi nehézségekkel is fontos volt megbirkózni. A főváros elsőre barátságtalannak tűnt, de szerencsére a munkatársak kifejezetten pozitívan fogadtak, nagyon sokat segítettek a beilleszkedésben, így egy fiatal csapat legfiatalabb tagja lettem.

Mikor fedezte fel, hogy a banki kockázatkezelés és -elemzés lesz az a terület, ahol a jövőjét elképzeli?

A már központban dolgozó évfolyamtársaim sokat meséltek a tapasztalataikról, és segítettek az állásinterjúkra való felkészülésben, illetve magam is egyre többet olvastam a pénzügyi szektorról. Akinek csak távolról van lehetősége megvizsgálni a bankokat, természetes módon inkább egy sablonos képet alakít ki. Leggyakrabban talán egy fiók jut az eszünkbe, azonban fontos megjegyezni, hogy a bank ennél többről szól, sőt a szakmai szempontból igazán érdekes dolgok sokszor az első vonalnak tekintett fiókok mögött, a központokban kapnak teret.

A kockázatkezelésnek egy bank életében különösen fontos szerepe van (a 2008-as pénzügyi válság után pedig ez a terület még inkább felértékelődött). Ezen belül akkor diákként az ú.n. scorecard fejlesztés tűnt a legtitokzatosabbnak. Ezek azok a többségében statisztikai modellek, amelyek segítenek megbecsülni azt, hogy egy ügyfél milyen valószínűséggel fogja visszafizetni a kölcsönt. Itt már akkor olyan módszereket használtak az igazán felkészült szakértők, amelyek csak az elmúlt években váltak szélesebb körben ismertté. Például ide köthető az adatbányászat és a gépi tanulás fogalma, de a ma igazán felkapott mesterséges intelligencia egyik alapját alkotó neurális hálózatok megközelítés is.

A scorecardokkal kapcsolatos részletek a hitelintézeteken belül is egyfajta fekete doboznak számítanak, amibe csak nagyon kevesen kapnak betekintést. Kíváncsi végzősként persze hogy ez érdekelt legjobban. Szerencsére az állásinterjúkat követően megkaptam a bizalmat, és épp a kockázati divízión belül kezdhettem el dolgozni. Természetesen addig még nagyon sok időnek kellett eltelnie, mire tényleg olyan összetett feladatokkal foglalkozhattam, mint amilyen a scorecard-fejlesztés is.

A jelenlegi egyetemi tantervben szereplő banki szaktantárgyak, mint a Hitelintézeti ügyletek, Portfoliómenedzsment és főleg a Bankmenedzsment milyen alapismerteket nyújtanak ahhoz, hogy valaki később egy bankban is megállja a helyét, akár kockázatelemzőként is?

Azt hiszem, hogy nagyon sokat segítenek. Ezek a tantárgyak különösen fontos alapot jelentenek ahhoz, hogy valaki sikeresen elindulhasson ezen a szakmai pályán. Amikor mi végeztünk, a PKE-n még nem volt Bank és Pénzügyek szakirány, nem lehetett ennyi specifikus tantárgyat felvenni, ezért a munkahelyen a napi feladatok elvégzése után, jelentős plusz ráfordítással kellett az alaptudást bővíteni. Persze, érdemes hozzátenni, hogy a tanulásnak sosincs igazán vége, folyamatosan fejlődik és változik a világ, rá vagyunk kényszerülve, hogy mindig új dolgokat sajátítsunk el. Ez a nehézsége és egyben szépsége a szakmának.

Mikor fogalmazódott meg Önben, hogy beiratkozik a nemzetközi pénzügyi elemzői CFA-programmba? Mennyire segítettek a mindennapi munkában az itt szerzett ismeretek?

A CFA (Chartered Financial Analyst) programról először a mesteri szakos évfolyamtársaimtól hallottam, és ha már ennek kapcsán szóbajött a mesteri, akkor kiegészíteném a történetet néhány előzménnyel. A PKE Menedzsment szakának utolsó félévét Bukarest és Nagyvárad között ingázva fejeztem be, ami nagyon sok energiát elvett, ezért az egyetemet követően tartottam egy év szünetet a tanulás frontján, hogy könnyebben bele tudjak rázódni a munkahelyi feladatokba. Időközben pedig kirobbant a pénzügyi válság, teljesen meghatározva a banki mindennapokat. A gazdasági hírek szinte kizárólag erről szóltak, esténként a vezető elemzők a szakcsatornákon az éppen aktuális fejleményekről, megjelent gazdasági mutatókról és gyorsan változó kilátásokról vitatkoztak. Ezek a beszélgetések egészen magukkal ragadtak, szorosan követtem a híreket, közben pedig keresgéltem is, hogy hol folytathatnám a tanulmányaimat. Nem akartam túl nagy szünetet tartani, mert nagyon könnyű elszokni az iskolapadtól.

Az akkori romániai vezető makrogazdasági elemzők között volt egy kapocs, többségük ugyanazt a mesteri szakos képzést végezte el Bukarestben. Erről a mesteriről érdemes megjegyezni, hogy híresen nagy hangsúlyt helyez a specifikus statisztikai és ökönometriai háttérre, ami később mind kockázatkezelésen, mind pedig makrogazdasági elemzés szempontjából hasznos lehet, ezzel kiválóan kibővítve azt az alaptudást, amit a PKE-n szereztem meg. Úgy gondoltam, hogy ez a plusz különösen jól jöhet, ha az idő előrehaladtával egyre komplexebb feladatokat szeretnék ellátni. Ennek megfelelően következő ősszel bele is vágtam, és valóban a képzés a hírnevéhez méltóan különösen szigorú felkészítést adott a specifikus területeken. Ezzel párhuzamosan a hétköznapok ismét nagyon hosszúra nyúltak. Reggel fél 9-től a bankban dolgoztam, este 6-ra szaladtam az órákra, amelyek rendszerint 9-ig elhúzódtak, hétvégére pedig maradtak a projektek, egyéb feladatok. Szerencsére egy munkatársammal együtt iratkoztunk be, ami valamelyest megkönnyítette a beilleszkedést. Ha jól emlékszem száz diákból végül harmincunknak sikerült befejeznie a képzést.

A mesteris évfolyamtársaim között nagyon sok tehetséges és ambiciózus fiatal volt, többen közülük most már Londonban, vagy épp Frankfurtban dolgoznak neves pénzügyi szervezeteknél. Ők kezdtek el mesélni a CFA programról, hogy ide igazán érdemes lehet beiratkozni. A mesteri vége felé én is egyre többet gondolkodtam, hogy merre tovább, mi lehetne a következő lépés. Szerettem volna valamilyen jól csengő nevű nyugati egyetemre jelentkezni, egy MBA-t elvégezni, azonban ezek óriási anyagi és egyéb ráfordítást igényeltek volna, amit nem volt lehetőségem előteremteni, és a banki munkám is egyre érdekesebbé vált már.

Ahogy fokozatosan többet olvastam a CFA programról, úgy vált egyre vonzóbbá. Ez egy az Egyesült Államokban kigondolt kezdeményezés, ami most már a világ szinte minden részébe eljutott. Amíg az egyetemi évek alatt inkább a reálgazdaság szereplőinek (gondolok itt vállalatokra és háztartásokra) szemszögéből tanulhattam a különféle gazdasági folyamatokról, sokszor az elméleti síkot előtérbe helyezve, addig ez a program teljesen gyakorlatorientált megközelítést alkalmaz, és sokkal inkább a befektetők tükrén keresztül vizsgája a világot. Maga a tananyag pedig minden évben frissül azért, hogy a legaktuálisabb tudást biztosítsa a résztvevők számára. A program részvényelemzésre, kötvények és derivatívok értékelésére, illetve alternatív (ingatlan, kockázati tőke, árupiac) befektetési lehetőségekre fókuszál, valamint kiemelten foglalkozik portfoliómenedzsmenttel. Természetesen az általánosabb pontokat (makroökonómia, monetáris- és fiskális politika kérdései stb.) is tárgyalja, de a szemszög mindig az, hogy ezek a területek, hogyan befolyásolják a különféle befektetéseket és általában a piacok viselkedését. A kifejezetten pénzügyi kérdések mellett az etikai vonzatok is nagy hangsúlyt kapnak.

A programnak három szintje van, amit leggyorsabban három év alatt lehet teljesíteni, de ezen felül négy éves szakmai tapasztalatra is szükség van az oklevél megszerzéséhez. A sikeresen vizsgázók minden egyes vizsgára átlagosan 300 órát készülnek. Egy vizsga összesen hat órás időtartamú.

Személy szerint nekem nagyon tetszett, hogy ennyire gyakorlatorientált, ami viszont kellemetlenebb, hogy nincsenek órák, tanárok, akik segíthetnek. Itt mindenkinek a megadott tananyagból egyénileg kell készülnie. A program nem éppen olcsó, de lényegesen könnyebben megfizethető egy fiatal számára, mint mondjuk egy nevesebb MBA-képzés. Ezen túl az oklevél megszerzése számos olyan ajtót nyithat meg, amelyek korábban esetleg zárva voltak. A világ meghatározó befektetési társaságainál mind találunk olyan személyeket, akik már rendelkeznek ezzel a képesítéssel. Természetesen itthon is jelentős pluszt jelenthet állásinterjú során, úgyhogy mindenkinek, aki komolyan érdeklődik pénzügyi-befektetési pálya iránt, kiemelten ajánlom. Tudomásom szerint én vagyok az első romániai magyar, aki a helyi CFA-képviselet tagjává válhatott, és nagyon örvendenék, ha egyre több fiatal venné a bátorságot, hogy az egyetem elvégzése után belevágjon ebbe a programba.

A kockázatkezelés területén is hasznosnak éreztem a CFA-programban elsajátított tudást, különösen a piaci kockázatokkal kapcsolatos kérdések esetében, makrogazdasági elemzőként pedig még többet segített, hiszen ez által jobban átláttam, hogy az egyes gazdasági indikátorok, milyen módon befolyásolják a pénzügyi piacok alakulását. Az elmúlt hónapokban, a központi bankot képviselve a program a befektetőkkel való kapcsolattartásban segített sokat.

A kockázatelemzéstől pedig már csak egy lépés volt a makrogazdasági elemzés…

A kockázatelemzés nagyon izgalmas terület, mégis ahogy az ember szakértőként halad előre, egyre specifikusabb kérdésekkel találja magát szembe, egyre jobban körülhatárolhatóvá válik az a problémakör, amivel dolgozik. Ennek is megvan a maga szépsége, de ezzel párhuzamosan megőriztem a gazdaság általánosabb kérdéseivel kapcsolatos érdeklődésemet. Makroelemzőként az embernek arra van szüksége, hogy a hazai helyzet kiváló ismerete mellett rálátása legyen a globális folyamatokra is: mi történik az Egyesült Államokban, az eurozónában, Kínában, esetleg a világ más részein, ezek milyen hatással vannak a hazai gazdaság alakulására. Mindent egybevetve így tulajdonképp megunhatatlan a makroelemzői munka.

Elemzői állásból azonban ugyancsak kevés van Romániában. A hazai kis bankoknak sokszor nincs is teljes munkaidőben dolgozó elemzőjük. A magas piaci részesedéssel rendelkező hitelintézeteknél jobb a helyzet, ők általában specifikus osztályt is létrehoznak, amelyik ilyen irányú kutatást végez, persze itt is inkább kis létszámú csapatok dolgoznak. Úgyhogy amikor lehetőség nyílt makrogazdasági elemzői pozícióra pályázni a bankon belül, nem gondolkoztam sokat. A terület iránti szenvedélyem megvolt, a korábbi tanulmányok jó alapot jelentettek, a gyakorlati tapasztalat megerősítésében pedig a bankcsoporton belül dolgozó többi kolléga rengeteget tudott segíteni, így gyors lépésekben tanultam a szakmát.

Először az OTP csapatában ért el jelentős sikert, amikor 2016-ban a legjobb prognózist készítették Romániában a folyó fizetési mérlegre vonatkozóan, majd újabb elismerések és végül 2019-ben a legjobb romániai makrogazdasági elemzésért járó díj. Több évtizedes tapasztalattal rendelkező vezető közgazdászokat pipált le. Hogyan fogadta a bankszakma ezt a teljesítményt?

Azt hiszem, hogy elég nagy meglepetésként hatott a sikerem. A díjak mögött azonban rengeteg munka és nagy erőfeszítés van, sok száz túlórával, ami nem is mindig vezetett meggyőző eredményhez. A 2019-es díjat megelőző évben nem sikerült bekerülni a fő listán a top háromba, pedig úgy éreztem, hogy nagyon közel voltak az előrejelzések a tényadatokhoz. Ez több szempontból is nagy eredmény lett volna, hiszen már volt egy korábbi második helyezésem. A nagy elemzőházaknál is ritkán fordul elő, hogy rövid időn belül kétszer kijöjjön a lépés, nagyon szoros a verseny, gyakran tizedeken múlik a dobogós helyezés. Erről viszont lecsúsztam, és ez azt is jelentette, hogy hosszú idő munkája vált gyakorlatilag füstté. Különösen rossz érzés volt.

Ezt követően egy A4-es lapra felírtam egy 1-est, majd pedig felragasztottam az íróasztalom fölé - ez a cél, az első hely. Nagyon szerettem volna bizonyítani, hogy messziről, Nagyváradról indulva és több szempontból hátrányos helyzetből, de mégis lehet szép eredményt elérni, és ez 2019-ben végre tényleg összejött. Mindkét nagy nemzetközi ügynökség a legpontosabbnak mérte a Romániára vonatkozó prognózisokat. Remélem ez más otthonról induló fiatal közgazdászt is felbátorít majd.

A 2019-es év volt az az év is, amikor beválasztották a román jegybank igazgatótanácsába (ha jól tudom a valaha volt legfiatalabb tagként). Mi a receptje annak, hogy valaki felérjen arra a csúcsra, amit ma egy magyar közgazdász elvileg Romániában elérhet?

A román jegybankba kerülni óriási megtiszteltetés volt, ez egy különösen megbecsült szakmai intézmény, de egyben hatalmas felelőséggel is jár. Egy ideig én is azt hittem, hogy a valaha volt legfiatalabb tag leszek, de kiderült, hogy van egy nálam is pár hónappal ifjabb kolléga, aminek egyébként nagyon örvendek, hiszen így az idősebbek sok évtizedes tapasztalatát jobban ki tudjuk egészíteni a mi generációnk kicsit eltérő szemszögével.

Ami segít az úton az talán a gyermeki kíváncsiság megőrzése a világgal szemben, folyamatos nyitottság a tanulás irányába. Azt hiszem az is különösen fontos, hogy olyan pályát válasszunk, amit tényleg tudunk szeretni, másképp a sok akarás is csak kínlódást szül. Fontos, hogy legyen irányunk, elképzelésünk merre akarunk menni, mi vonz, és hogy ezen az úton találjunk valakit, vagy ránk találjanak olyanok, akik felkarolnak, példát mutatnak. Egyedül biztosan nem megy. Az előrejelzések tapasztalatából kiindulva azt tudnám tanácsolni még, hogy ha olyan problémával találkozunk, amellyel már sok versenytársunk foglalkozik, érdemes új utakat keresni, eltérő szemszögből nézni a helyzetre. Az élethez jól jön egy kis plusz gondviselés is, vagy ha valakinek jobban tetszik, nevezhetjük szerencsének, mindenki a maga világlátása szerint. Ha folyamatosan igyekszünk jól teljesíteni, akkor sokkal magasabb az esélye annak, hogy ez a kis plusz megtalál bennünket.

Nehéz időszakban vált a Román Nemzeti Bankot vezető testület tagjává, alig néhány hónappal a koronavírus-válság kitörése előtt. Hogyan látja: gyorsan visszatérünk a válság előtti szintre és valóban V-alakú lesz a válsággörbe, mint ahogy a politikum reméli, vagy hosszan elhúzódó krízishelyzetre számíthatunk, amelynek a mélypontját sem tapasztaltuk meg?

Azt hiszem, hogy van esély egy relatíve dinamikus kilábalásra. A 2008-as sokkot követően hat évre volt szüksége Románia gazdaságának arra, hogy a válság előtti termelési szintet újra elérje. Ennél most jóval rövidebb idő is elég lehet.

Most júliusban, kezdenek megérkezni az előzetes gazdasági statisztikák az idei év első felére vonatkozóan. Ezek azt jelzik, hogy a járványhelyzet nagyon hírtelen és mély hatást gyakorolt a gazdasági aktivitásra. A márciusi-áprilisi időszakban a zuhanás mértéke jóval mélyebb volt, mint amit a Lehman Brothers csődje utáni hónapokban láthattunk, azonban május-június folyamán már elindult a helyreállási folyamat, ahogy a megszorító intézkedéseken fokozatosan lazítottak az illetékes hatóságok. Itt fontos hozzátenni, hogy ezt sajnos az új fertőzések megugrása követte, ami rendkívül magas kockázatot jelent a gazdasági kilátásokra nézve. Ha kezelhető kereteken belül marad a járványhelyzet, akkor bízni lehet abban, hogy a történelminek számító globális és hazai gazdasági csomagok támogatni fogják a helyreállást a következő negyedévek során, a külső globális környezettel összhangban pedig a romániai gazdaság is növekedési pályán maradhat. Egy-két éves távlatban, de akár már hamarabb is elképzelhető, hogy születik orvosi megoldás a vírus kezelésére, s ez szintén pozitív hír volna.

Azonban a nagy képet mindenképp ki kell egészíteni azzal, hogy a kilábalási folyamat rendszerint rögös, és most is nagyon sok csapda rejtőzik az úton, elég, ha csak az újra megugró fertőzésekre gondolunk. Egyelőre az sem világos, hogy közép- és hosszú távon, hogyan lesz képes a világ megbirkózni a megemelkedett adósságállományokkal, illetve az is kérdéses, hogy a korábban megszokott Amerikai Egyesült Államok vezette világrend milyen mértékben módosul a jelenlegi helyzet következtében, és még hosszan lehetne sorolni.

Általában a közgazdászok bizonytalansági sávokat húznak az előrejelzéseik köré, azonban egy ilyen rendkívüli helyzetben ez sem elég. Olyan magas kockázatokkal állunk szemben, hogy az alapvető kilábalási forgatókönyv mellé érdemes alternatív pályákat is építeni, és így az esetleges negatív meglepetésekre is felkészülni. Tehát összességében azt mondanám, hogy van miben reménykedni, de továbbra is különösen ébernek kell maradni.