Hírek

Plenáris előadás IV. Nemzetközi Gazdaságtudományi Konferencián a Rákóczi-főiskolán

Plenáris előadás IV. Nemzetközi Gazdaságtudományi Konferencián a Rákóczi-főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Számvitel és Auditálás Tanszéke a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel közösen Digitális gazdaság és fenntartható fejlődés: a pénzügy, számvitel, menedzsment, valamint társadalom- és viselkedéstudomány legújabb trendjei címmel tartott nemzetközi tudományos konferenciát. 

2 napja

Álmom a vállalkozásom 2024 - " PRO(O)F_IT SMART” ötletverseny beszámoló

Álmom a vállalkozásom 2024 - " PRO(O)F_IT SMART” ötletverseny beszámoló

Március 21-én, a Gazdaságtudományi Tanszék immár nyolcadik alkalommal szervezte meg az “Álmom a vállalkozásom” közgáz vállalkozói ötletversenyt középiskolásoknak, mely idén először a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceummal közös szervezésben valósult meg, ezzel országos közgazdasági versenyként bekerült az Oktatási Minisztérium Versenykalendáriumába is.

8 napja

Beszámoló a GTT Nyílt napi rendezvényről

Beszámoló a GTT Nyílt napi rendezvényről

A Gazdaságtudományi Tanszék, szakítva az eddig megszokottakkal, egy teljesen megújult programsorozattal készült, melynek keretén belül a gazdaságtudományi szakok iránt érdeklődők több helyszínen és különböző forrásokból informálódhattak  a továbbtanulási lehetőségekről, a megszerezhető tudás gyakorlati hasznosíthatóságáról.

 

17 napja

Staféta 2024

Staféta 2024

Pályázati felhívás tudományos publikáció megjelentetésére egyetemi hallgatók számára.

1 hónapja

Erdélyben folytatódott a Magyar Nemzeti Bank Tehetség programának 3. előadássorozata

Erdélyben folytatódott a Magyar Nemzeti Bank Tehetség programának 3. előadássorozata

Július 25.-29. között újból, közel 100 egyetemi hallgató részvételével szervezte meg a Magyar Nemzeti Bank Tehetség programának következő előadássorozatát, ami nem csak abban volt rendhagyó az eddigiektől, hogy majdnem egy teljes hetet fedett le a programokban gazdag szakmai út, hanem a helyszín kiválasztása is különlegesebbé tetté, ugyanis a Hargita megyei Tusnádfürdő adott otthont a 6 napos eseménynek. Egyetemünkről Barta Lili, Csomós Csilla, Fazekas Florance és Balla János vett részt a programon.

7 hónapja

Veres Dávid Menedzsment szakos hallgatónk beszámolója

Veres Dávid Menedzsment szakos hallgatónk beszámolója

Szerintem a Partiumi Keresztény Egyetem az egyik legjobb hely azok számára, akik egyetemi éveiket a leghasznosabban akarják eltölteni, szeretnének fejlődni és tapasztalatot szerezni. Rengeteg tudással és élménnyel gazdagodtam egyetemi éveim alatt, tiszta szívből tudom ajánlani másoknak is ezt az egyetemet!

9 hónapja

Csomos Csilla közgázos hallgatónk beszámolója

Csomos Csilla közgázos hallgatónk beszámolója

Ha valaki megkérdezi, mit adott nekem a PKE, a rövid válasz: lehetőségeket, élményeket, barátokat.

9 hónapja

Gazdaságtudományi Tanszék oktatóinak részvétele a Triesztben megrendezett Nemzetközi Menedzsment Konferencián

Gazdaságtudományi Tanszék oktatóinak részvétele a Triesztben megrendezett Nemzetközi Menedzsment Konferencián

Oktatóink dr Fogarasi József professzor, dr. Veres Edit adjunktus és dr. Kulcsár Edina adjunktus előadást tartottak a  22. Nemzetközi Menedzsment Konferencián, Triesztben.

10 hónapja

Megrendezésre került a Magyar Nemzeti Bank Tehetségprogramjának II. Szakmai Hétvégéje

Megrendezésre került a Magyar Nemzeti Bank Tehetségprogramjának II. Szakmai Hétvégéje

Az előző év novemberében megszervezett Tehetségprogram első előadássorozatához hasonlóan, egy újabb három napos szakmai és tanulmányi rendezvényt szervezett a Magyar Nemzeti Bank, idén május 17 és 20 között, mely eseménynek Balatonakarattya adott otthont, az Oktatási és Konferenciaközpontban.

10 hónapja

Kiválósági ösztöndíjas hallgatók tanulmányútja Miskolcon és Kassán

Kiválósági ösztöndíjas hallgatók tanulmányútja Miskolcon és Kassán

A Pallas Athéné Kiválósági Programban résztvevő hallgatók és a PKE oktatói a tanév utolsó tanulmányútján Miskolc és Kassa kulturális és turisztikai értékeivel ismerkedtek.

10 hónapja

Plenáris előadás Nagyvárad és Debrecen városversenyéről a 11. Interdiszciplinaritás a régiókutatásban konferencián

Plenáris előadás Nagyvárad és Debrecen városversenyéről a 11. Interdiszciplinaritás a régiókutatásban konferencián

A konferencia egyik plenáris előadója Dr. Szilágyi Ferenc, a a PKE-GTK dékánja, a PTKI ügyvezetője volt.

10 hónapja

Turisztikás hallgatók látogatása a Római Katolikus Püspöki Palotában

Turisztikás hallgatók látogatása a Római Katolikus Püspöki Palotában

A turizmusfödrajz tárgy keretében a hallgatók évente látogatást tesznek Nagyvárad legfontosabb múzeumaiban.

11 hónapja

Dr. Elekes Tibor előadásai a PKE turisztikai képzésén

Dr. Elekes Tibor előadásai a PKE turisztikai képzésén

Dr. Habil. Elekes Tibor a Miskolci Egyetem docense április utolsó hetében tett látogatást a PKE Gazdaságtudományi Tanszékén.

1 éve

Dr. Fazakas József előadása a PKE-n

Dr. Fazakas József előadása a PKE-n

Április 25-én egyetemünk volt oktatója, professor emeritus Dr. Fazakas József tartott előadást "Minőségről másképpen" címmel.

1 éve

Dr. Szendrei Ákos tájékoztatója a Debreceni Egyetem doktori képzéseiről

Dr. Szendrei Ákos tájékoztatója a Debreceni Egyetem doktori képzéseiről

A tájékoztató az Erasmus+ program keretében valósult meg.

1 éve

A 36. OTDK Közgazdaságtudományi Szekciójában szereplő közgázos hallgatók

A 36. OTDK Közgazdaságtudományi Szekciójában szereplő közgázos hallgatók

A 36. OTDK Közgazdaságtudományi Szekcióját rendhagyó módon első alkalommal rendezték Magyarország jelenlegi határain kívül, a felvidéki Komáromban a Selye János Egyetemen 2023. április 20-22 között (https://kozgotdk2023.gik.ujs.sk/).

1 éve

Várlátogatás és tantermen kívüli előadás

Várlátogatás és tantermen kívüli előadás

A II. éves KTSZG szakos hallgatók a nagyváradi várban vettek részt kihelyezett előadáson március 23-án.

1 éve

Dr. Lipták Katalin vendégelőadásai a Partiumi Keresztény Egyetemen

Dr. Lipták Katalin vendégelőadásai a Partiumi Keresztény Egyetemen

Március harmadik hetében tett látogatást a Miskolci Egyetem dékánhelyettese a Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaságtudományi Tanszékén.

1 éve

Kutatói nap a Debreceni Egyetem könyvtárában

Kutatói nap a Debreceni Egyetem könyvtárában

Március 16-án a Partiumi Területi Kutatások Intézete kutatói napot szervezett Debrecenben, Padme-ösztöndíjas hallgatók részvételével.

1 éve

Beszámoló az "Álmom a vállalkozásom" közgáz vállalkozói ötletversenyről

Beszámoló az "Álmom a vállalkozásom" közgáz vállalkozói ötletversenyről

Március 10-én a Partiumi Keresztény Egyetemen sor került a nyílt napra, melynek keretén belül a Gazdaságtudományi Tanszék megszervezte az "Álmom a vállalkozásom" közgáz vállalkozói ötletversenyt. A versenyre középiskolás diákok jelentkezhettek és az idei év témája a "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan" téma volt, melynek keretén belül gazdaságilag, társadalmilag és környezeti szempontokból fenntartható, tudatos és hasznos ötleteket vártak a szervezők.

1 éve

Staféta 2023

Staféta 2023

Pályázati felhívás tudományos publikáció megjelentetésére egyetemi hallgatók számára.

1 éve

Miskolci vendégtanárok előadásai a Partiumi Keresztény Egyetemen

Miskolci vendégtanárok előadásai a Partiumi Keresztény Egyetemen

Január első tanítási hetében két miskolci vendégoktató is előadást tartott a menedzsment, bank és pénzügyek, illetve a turisztika szakos hallgatók számára.

1 éve

Átadtuk a Stafétát 2022-ben is!

Átadtuk a Stafétát 2022-ben is!

A Staféta hallgatói publikációs folyóiratot 2022. november 11-én a Partiumi Magyar Tudomány Ünnepének keretében adták át a főszerkesztők az idei kötet szerzőinek.

1 éve

A magyar tudomány napját ünnepelték a nagyváradi PKE-n + Galéria

A magyar tudomány napját ünnepelték a nagyváradi PKE-n + Galéria

A Partiumi Keresztény Egyetemen is megtartották a magyar tudomány ünnepét, immár kilencedik alkalommal. A neves meghívottak előadásai után átadták a Stafétát is.

1 éve

Partiumi Magyar Tudomány Ünnepe 2022

Partiumi Magyar Tudomány Ünnepe 2022

A 2022-es PMTÜ ünnepi konferenciára november 11-én kerül sor a Partiumi Keresztény Egyetemen.

1 éve

Dr. habil. Elekes Tibor előadása a KTSZG szakon

Dr. habil. Elekes Tibor előadása a KTSZG szakon

A Miskolci Egyetem geográfus docense október harmadik hetében tartott turisztikai desztinációs előadást a 2. és 3. éves hallgatók számára.

1 éve

Erasmus+ Blended Intensive Program a Partiumi Keresztény Egyetem Erasmus+ iroda és a Gazdaságtudományi Tanszék szervezésében

Erasmus+ Blended Intensive Program a Partiumi Keresztény Egyetem Erasmus+ iroda és a Gazdaságtudományi Tanszék szervezésében

 2022.okt.17-21 között „Fenntartható fejlődés és felelős vállalatirányítás” témakörben Erasmus+ Intenzív program szervezésére került sor a PKE-n az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar és a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai kar közös együttműködésével.

1 éve

Előadás Románia munkaerőpiaci helyzetéről a Magyar Regionálistudományi Társaság 2022-es vándorgyűlésén.

Előadás Románia munkaerőpiaci helyzetéről a Magyar Regionálistudományi Társaság 2022-es vándorgyűlésén.

Dr. Szilágyi Ferenc a PKE Gazdaságtudományi Tanszékének docense tartott prezentációt a munkaerőpiaci sarokszámok romániai alakulásáról.

1 éve

A Partiumról az APDR Regionálistudományi Konferencián

A Partiumról az APDR Regionálistudományi Konferencián

A 29. APDR-kongresszusra a portugáliához tartozó Funchalban került sor 2022. június 29-30.-án.

2 éve

Nemzetközi Idegenforgalmi és Vendéglátói Konferencia a Partiumi Keresztény Egyetemen

Nemzetközi Idegenforgalmi és Vendéglátói Konferencia a Partiumi Keresztény Egyetemen

A plenáris előadások sorát dr. Mátyás Szabolcs nyitotta meg egy igazán izgalmas bemutatóval, amelynek témája a budapesti turizmus volt, pontosabban a partiturizmus jelensége.

2 éve

A PKE kutatóinak előadása a MIC 2022-es konferencián

A PKE kutatóinak előadása a MIC 2022-es konferencián

A szlovéniai management konferenciára 2022. június 9-10-én került sor. 

2 éve

Partiumi oktatók/kutatók előadásai az IBIMA-konferencián

Partiumi oktatók/kutatók előadásai az IBIMA-konferencián

A 39. IBIMA Nemzetközi Konferenciát eredetileg granadai (Spanyolország) helyszínnel hirdették meg, végül járványügyi megfontolásból virtuális konferenciaként szervezték meg 2022. május 30-31-én.

2 éve

Nemzetközi Pénzügy Konferencia 2022

Nemzetközi Pénzügy Konferencia 2022

Az előző évekhez hasonlóan ismét megrendezik a Nemzetközi Pénzügyi Konferenciát a Partiumi Keresztény Egyetemen, 2022. június 2-án. 

2 éve

Turisztika szakos hallgatók látogatása a nagyváradi zsinagógákban

Turisztika szakos hallgatók látogatása a nagyváradi zsinagógákban

2022. május 18-án folytatódott a terepen zajló turizmusdesztináció kurzusok sorozata. 

2 éve

5. Partium-konferencia program

5. Partium-konferencia program

Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem (Új épület). Nagyvárad, Sulyok István utca 14−16.

 A programban szereplő időpontok helyi, romániai időzónában értendők (EEST); Budapest (CEST)+ 1 óra

2 éve

ITHC22

ITHC22

NEMZETKÖZI IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓI KONFERENCIA 2022

INTERNATIONAL TOURISM & HOSPITALITY CONFERENCE 2022

Nagyvárad / Oradea 23-24TH JUNE 2022

2 éve

Nemzetközi Pénzügyi Konferencia

Nemzetközi Pénzügyi Konferencia

Előző évekhez hasonlóan ismét megrendezésre kerül a Nemzetközi Pénzügyi Konferencia a Partiumi Keresztény Egyetemen, a 2022-es évben a konferencia témája a Pénzügyi Válságok és Válságkezelési Tapasztalatok köré épül. 

2 éve

Közgáz vállalkozói ötletverseny középiskolásoknak 2022- Beszámoló

Közgáz vállalkozói ötletverseny középiskolásoknak 2022- Beszámoló

A Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaságtudományi Tanszéke az idén 6-dik alkalommal szervezte meg az „Álmom a vállalkozásom” középiskolásoknak szóló vállalkozói ötletversenyt. A 2022-es versenykiírásban piacképes és kreatív üzleti ötletek kerültek begyűjtésre, melyeknek ebben az évben a digitalizáció, digitális vállalkozások volt a fő fókusza.

2 éve

Közös idegenforgalmi konferenciát szervez a PKE és a MATE

Közös idegenforgalmi konferenciát szervez a PKE és a MATE

2022. júniusában a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetemmel közösen szervezi meg a PKE az ITHC22 Nemzetközi Idegenforgalmi és Vendéglátói Konferenciát.

2 éve

Látogatás a felújított római katolikus püspöki palotában

Látogatás a felújított római katolikus püspöki palotában

A másodéves KTSZG-szakos hallgatók tantermen kívüli előadáson vettek részt március 16-án a Nagyváradi Római Katolikus Püspökségen.

2 éve

Közgáz vállalkozói ötletverseny középiskolásoknak 2022

Közgáz vállalkozói ötletverseny középiskolásoknak 2022

A Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaságtudományi Tanszéke pályázatot hirdet 10., 11. és 12. osztályos középiskolás tanulók számára, amelyben piacképes és kreatív üzleti ötleteket várunk digitális vállalati megoldások témakörében.

2 éve

5. Partium-konferencia - Felhívás

5. Partium-konferencia - Felhívás

A Partiumi Területi Kutatások Intézete 2022. május 19-20. között kétnapos tudományos konferenciát szervez Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetemen.

2 éve

Erasmus mobilitás a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskolán

Erasmus mobilitás a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskolán

Az elmúlt években ERASMUS-kapcsolat elindulásával formalizálódott a többéve létező informális kapcsolat a PKE és a kárpátaljai magyar felsőoktatási intézmény között.

2 éve

Közgázosaink a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja által szervezett országos logisztikai verseny továbbjutói

Közgázosaink a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja által szervezett országos logisztikai verseny továbbjutói

A Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Karának közgazdaságtan szakos hallgatói továbbjutottak a Logisztikai Csapatbajnokság harmadik fordulójába, az anyaországi egyetemek csapatai mellett, ők az egyetlen határon túli  továbbjutó csapat.

 

2 éve

Célok, motivációk a vezetői életben

Célok, motivációk a vezetői életben

Dr. Karafiáth Balázs közgazdász, üzleti coach és motivációs tréner volt a PKE vendégelőadója a virtuális térben.

2 éve

Oktatóink Finnországban nemzetközi Erasmus+ találkozón

Oktatóink Finnországban nemzetközi Erasmus+ találkozón

A Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Karának két oktatója, Debrenti Edith és Bordás Andrea, illetve volt hallgatónk, Szőcs Brigitta‑Krisztina óvónő vettek részt a PUNTE-POLY-UNIVERSE in TEACHER TRAINING EDUCATION (2020-1-HU01-KA203-078810) Erasmus+ projekt keretén belül 2022. január 23-26. között megszervezett nemzetközi találkozón Jyväskyläben, Finnországban.

2 éve

A Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjak hivatalos átadása

A Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjak hivatalos átadása

2021. november 22-én online rendezvény keretében került sor a kiválósági program ösztöndíjainak hivatalos átadására.

2 éve

Oktatóink nemzetközi Erasmus+ találkozón Coimbrában

Oktatóink nemzetközi Erasmus+ találkozón Coimbrában

A Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Karának két oktatója, Debrenti Edith és Bordás Andrea, illetve volt hallgatónk, Szőcs Brigitta-Krisztina óvónő vettek részt a PUNTE- POLY-UNIVERSE in TEACHER TRAINING EDUCATION (2020-1-HU01-KA203-078810)  Erasmus+ projekt keretén belül 2021. szeptember 19-23. között megszervezett nemzetközi találkozón Coimbrában, Portugáliában.

2 éve

30. Közgazdász Vándorgyűlés "Új Egyensúly 30 év - Múlt és Jövő"

30. Közgazdász Vándorgyűlés "Új Egyensúly 30 év - Múlt és Jövő"

2021 Október 8-9 között megrendezésre került a 30. Közgazdász Vándorgyűlés "Új Egyensúly 30 év - Múlt és Jövő" címmel.

2 éve

Jubileum 25 konferencia

Jubileum 25 konferencia

25 éves a magyar közgazdasági oktatás Nagyváradon” című jubileumi konferenciával ünnepeltük október 7.-én, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) révén immár 25 éve létezik magyar nyelvű gazdasági képzés Romániában. A Gazdaságtudomány Tanszék szervezése alatt, könyvbemutatóval, visszaemlékező beszélgetéssel, előadásokkal ünnepeltük ezen jubileumi évfordulót.

2 éve

Erasmus oktatói mobilitás a Miskolci Egyetemen

Erasmus oktatói mobilitás a Miskolci Egyetemen

Dr. Szilágyi Ferenc, a Gazdaságtudományi Tanszék docense szeptember utolsó hetében járt oktatói mobilitáson az észak-magyarországi felsőoktatási intézményben.

2 éve

Partiumról szóló szekció az Európai Vallástudományi Társaság éves konferenciáján

Partiumról szóló szekció az Európai Vallástudományi Társaság éves konferenciáján

A mintegy ezer kutató részvételével zajló tudományos rendezvényre augusztus 30. és szeptember 3. között került sor Pisa-ban, Olaszországban.

3 éve

PKE Gazdaságtudományi Tanszékének munkatársai a Double Rise fesztiválon

PKE Gazdaságtudományi Tanszékének munkatársai a Double Rise fesztiválon

2021. augusztus 12-15 között zajlott az V. Double Rise fesztivál Torockón. A fesztiválon a Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaságtudományi Tanszékének munkatársai is részt vettek és jó hírét vitték a tanszéken zajló munkának, az idei tanévben induló szakoknak és kiutazási lehetőségeknek.

3 éve

A PTKI kutatói is bekapcsolódnak a NATÉR-rendszer fejlesztésébe

A PTKI kutatói is bekapcsolódnak a NATÉR-rendszer fejlesztésébe

2021. július 20.-én Zeteváralján került sor a NATÉR-workshopra az NSKI és a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat szervezésében. 

3 éve

Torockói csapatépítő tanulmányút 2021

Torockói csapatépítő tanulmányút 2021

A Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaságtudományi Tanszékének munkatársai és családjaik csapatépítő tanulmányúton vettek részt 2021. július 8 és 10 között Torockón.

3 éve

Tudományszervezési workshop Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetemen

Tudományszervezési workshop Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetemen

Az idei munkaülés témája a folyamatban lévő közös kutatások és a közösen szervezendő konferencia ügyeire terjedt ki. 

3 éve

Felvételi 2021: Jelentkezz Kereskedelem, Turizmus és Szolgáltatás Gazdaságtan alapszakra!

Felvételi 2021: Jelentkezz Kereskedelem, Turizmus és Szolgáltatás Gazdaságtan alapszakra!

A Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaságtudományi Tanszéke felvételt hirdet Kereskedelem, Turizmus és Szolgáltatás Gazdaságtan alapszakra. 

3 éve

Felvételi 2021: Jelentkezz Bank és pénzügy alapszakra!

Felvételi 2021: Jelentkezz Bank és pénzügy alapszakra!

A Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaságtudományi Tanszéke felvételt hirdet Bank és Pénzügy alapszakra. 

3 éve

Felvételi 2021: Jelentkezz Menedzsment szakra!

Felvételi 2021: Jelentkezz Menedzsment szakra!

A Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaságtudományi Tanszéke felvételt hirdet Menedzsment szakra.

3 éve

Előadás az Érmellékről a Nemzetközi Vidéki Örökség Konferencián

Előadás az Érmellékről a Nemzetközi Vidéki Örökség Konferencián

Nemzetközi konferencia zajlott a vidéki örökség témájában 2021. május 28-29-én a Baranya megyei Orfűn.

3 éve

Szakmai kirándulás beszámoló – 2021.06.30-07.01.,  Maros megye

Szakmai kirándulás beszámoló – 2021.06.30-07.01., Maros megye

A Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaságtudományi Karának , végzős Menedzsment, KTSZG és Bank és pénzügy szakos hallgatói számára szervezett szakmai kirándulás két napos program keretében zajlott. 

3 éve

Indul a 2021-es kiválósági ösztöndíprogram a Gazdaságtudományi Tanszéken

Indul a 2021-es kiválósági ösztöndíprogram a Gazdaságtudományi Tanszéken

A Partiumi Keresztény Egyetem a Magyar Nemzeti Bank PADME Alapítványának támogatásával indítja újra a gazdaságtudományi szakok hallgatóinak szóló ösztöndíjprogramot.

3 éve

Beszámoló- 24. Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia, Gazdaságtudományi  szekciók

Beszámoló- 24. Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia, Gazdaságtudományi szekciók

A PTDK-n a gazdaságtudományi szakokról jelentkezett hallgatók témáinak megfelelően két szekcióban zajlott a kutatási eredmények bemutatása.

3 éve

Közgazdasági OTDK 2021

Közgazdasági OTDK 2021

35. Közgazdasági Országos Tudományos Diákköri Konferenciát a Soproni Egyetem rendezte 2021. április 22-24 között. 

3 éve

Közgáz vállalkozói ötletverseny eredményei - 2021

Közgáz vállalkozói ötletverseny eredményei - 2021

A PKE Gazdaságtudományi Tanszéke által meghirdetett “Álmom a vállalkozásom - PANNOVATION” c. pályázat eredményei

3 éve

Átadtuk a Stafétát 2020-ban is

Átadtuk a Stafétát 2020-ban is

2020. november 13-án került sor a Staféta - hallgatói publikációs folyóirat idei számának a bemutatására.

3 éve

Menedzsment szakos hallgatók részvétele a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja Közhasznú Egyesület által szervezett VII. Országos Logisztikai Csapatbajnokságán

Menedzsment szakos hallgatók részvétele a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja Közhasznú Egyesület által szervezett VII. Országos Logisztikai Csapatbajnokságán

A Partiumi Keresztény Egyetem Menedzsment szakos hallgatóinak csapata részt vett a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja Közhasznú Egyesület által szervezett VII. Országos Logisztikai Csapatbajnokságán.

3 éve

Kutatóintézeti előadás a Kiválósági-ösztöndíjas hallhatóknak

Kutatóintézeti előadás a Kiválósági-ösztöndíjas hallhatóknak

2020. október 17-én Borbély Mátyás kutató tartott online előadást a PKE hallgatóinak.

3 éve

Makroregionális fejlesztéspolitikák - online előadás

Makroregionális fejlesztéspolitikák - online előadás

Időpont: 2020. október 17. 10 óra.

3 éve

Sok szempontból már nincs visszatérés a válság előtti világhoz

Sok szempontból már nincs visszatérés a válság előtti világhoz

A koronavírus által kiváltott gazdasági válság hatásaival kapcsolatban Győrffy Dóra egyetemi tanárt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem oktatóját kérdeztük meg. 

4 éve

Gulyás Gréta az Idegenforgalmi Gazdálkodás magiszteri képzés végzett hallgatója

Gulyás Gréta az Idegenforgalmi Gazdálkodás magiszteri képzés végzett hallgatója

Mindent összegezve, bátran merem kijelenteni, hogy a legjobb döntést hoztam, amikor a Partiumi Keresztény Egyetem mellett döntöttem!

4 éve

Fontos, hogy legyen irányunk, elképzelésünk merre akarunk menni

Fontos, hogy legyen irányunk, elképzelésünk merre akarunk menni

Interjú Bálint Csaba közgazdásszal, a Román Nemzeti Bank Igazgatótanácsának tagjával, a Partiumi Keresztény Egyetem volt hallgatójával, jelenlegi oktatójával.

4 éve

Merai Annabella az Idegenforgalmi gazdálkodás magiszteri képzésen diplomázott

Merai Annabella az Idegenforgalmi gazdálkodás magiszteri képzésen diplomázott

Nagyon örülök, hogy a Partiumi Keresztény Egyetemet választottam, ha újra választanom kellene, ismét ugyanígy döntenék!

4 éve

Rencz Orsolya diplomát szerzett a KTSZG szakunkon

Rencz Orsolya diplomát szerzett a KTSZG szakunkon

Az évek alatt nem csak az órákon tanulhattam, hanem a konferenciákon, kulturális programokon és a szakmai kirándulásokon is. 

4 éve

KTSZG szakunk végzett hallgatója Székely Sándor

KTSZG szakunk végzett hallgatója Székely Sándor

Az itt eltöltött 3 év alatt pozitív tapasztalatokat hagyhatok a hátam mögött. Fontosnak tartom megemlíteni az egész egyetemi közösségre jellemző családias légkört, ami a tanárok többségének a szakmai felkészültségében mutatkozik meg, valamint a segítőkész és odafigyelő magatartásukban. 

4 éve

Horváth Norbert a Kereskedelem, turizmus és szolgáltatás gazdaságtan szakon diplomázott

Horváth Norbert a Kereskedelem, turizmus és szolgáltatás gazdaságtan szakon diplomázott

A 3 év leforgása alatt, alkalmam nyílhatott, bőséges tudást felhalmozni, mellyel büszkén távozhatok. 

4 éve

Miklós Katalin a Kereskedelem, turizmus és szolgáltatás gazdaságtan szak végzett hallgatója

Miklós Katalin a Kereskedelem, turizmus és szolgáltatás gazdaságtan szak végzett hallgatója

Mindenkinek ajánlom egyetemünket, aki összetartó közösségre és szellemi fejlődésre vágyik.

4 éve

Szőcs Brigitta a Vállalkozások fejlesztésének menedzsmnetje magiszteri képzés végzett hallgatója

Szőcs Brigitta a Vállalkozások fejlesztésének menedzsmnetje magiszteri képzés végzett hallgatója

Szerintem a Partiumi Keresztény Egyetem az egyik legjobb hely azok számára, akik egyetemi éveiket a leghasznosabban akarják eltölteni, szeretnének fejlődni és tapasztalatot szerezni. Rengeteg tudással és élménnyel gazdagodtam egyetemi éveim alatt és én csak tiszta szívből tudom ajánlani másoknak is ezt az egyetemet!

4 éve

Tallódi Orsolya a Menedzsment szakunk végzettje

Tallódi Orsolya a Menedzsment szakunk végzettje

Bátran merem állítani, hogy az egyetemen, nem csak tudást és alapismereteket szerezhetünk, hanem barátokat és élményeket is egyaránt. 

4 éve

Farkas Csilla- Brigitta Menedzsment szakon diplomázott

Farkas Csilla- Brigitta Menedzsment szakon diplomázott

Menedzsment szakos hallgatóként rendkívül változatos ismeretekkel gazdagodtam. Tanulmányaim során bátran fordulhattam bármilyen felmerülő kérdéssel a tanáraimhoz, illetve az adminisztratív személyzethez. 

4 éve

Ágyi Dávid a Vállalkozások fejlesztésének menedzsmnetje magiszteri képzés végzett hallgatója

Ágyi Dávid a Vállalkozások fejlesztésének menedzsmnetje magiszteri képzés végzett hallgatója

Egy partiumi vagy akár erdélyi magyar ember számára kevés jobb helyet tudok elképzelni a továbbtanulás szempontjából. Ha számodra nem csak az fontos, hogy mit tanulsz, hanem az is, hogy milyen környezetben és kiknek a társaságában, akkor erősen fontolóra venném a Partiumi Keresztény Egyetemet.

4 éve

Balog Előd a PKED elnöke és a Bank és Pénzügy szak végzett hallgatója

Balog Előd a PKED elnöke és a Bank és Pénzügy szak végzett hallgatója

A PKE a lehetőségek tárházát nyitotta ki előttem, olyan körülményekkel találkoztam, amiről nem is álmodtam volna, s talán más egyetemen nem is lett volna rá lehetőségem. Köszönöm mindazt a szellemi és lelki táplálékot, amelyet az egyetem biztosított számomra. Megszereztem mindazt a tudást és tapasztalatot, amely segítségével boldogan indulhatok el életem útján.

4 éve

Juhász Letícia a Bank és Pénzügy szak végzett hallgatója

Juhász Letícia a Bank és Pénzügy szak végzett hallgatója

Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon jó közösségnek lehettem a része. Az itt szerzett élményeim és tapasztalataim alapján mindenkinek csak ajánlani tudom a Partiumi Keresztény Egyetemet.

4 éve

Újraindul a Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjprogram!

Újraindul a Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjprogram!

A Partiumi Keresztény Egyetem a Magyar Nemzeti Bank PADME Alapítványának támogastásával indítja az idei programot.

4 éve

Staféta 2020

Staféta 2020

Pályázati felhívás tudományos publikáció megjelentetésére egyetemi hallgatók számára

4 éve

Közgáz vállalkozói ötletverseny eredményei- 2020

Közgáz vállalkozói ötletverseny eredményei- 2020

A PKE, Gazdaságtudományi Tanszéke által meghirdetett “Álmom a vállalkozásom- Klímaváltozás” c. pályázat eredményei

4 éve

Nemzetközi Idegenforgalmi és Vendéglátói Konferencia 2020- Beszámoló

Nemzetközi Idegenforgalmi és Vendéglátói Konferencia 2020- Beszámoló

Február 27 és 28 között nemzetközi idegenforgalmi és vendéglátói konferenciának adott otthont a Partiumi Keresztény Egyetem. A konferenciát a PKE és az egri Eszterházy Károly Egyetem közösen szervezte, a rendezvény főtámogatója a Pallas Athéné Domus Educationis (PADE) alapítvány, szakmai támogatója pedig a Román Tudományos Akadémia Jászvásári kirendeltségének Marketing Bizottsága.

4 éve

Társadalmi felzárkózás a Kárpát-medencében konferencia

Társadalmi felzárkózás a Kárpát-medencében konferencia

Társadalmi felzárkózás a Kárpát-medencében - „Bölcsőtől az egyetemig”

Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem (Új épület). Nagyvárad, Sulyok István utca 14-16.; 2020. február 19-21.

4 éve

Társadalmi felzárkózás a Kárpát-medencében - konferencia 2020

Társadalmi felzárkózás a Kárpát-medencében - konferencia 2020

Társadalmi felzárkózás a Kárpát-medencében - "Bölcsőtől az egyetemig" címmel rendez tudományos és szakmai konferenciát a Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkársága és a Partiumi Keresztény Egyetem - Partiumi Területi Kutatások Intézete 2020. február 19 és 21 között.

4 éve

Nemzetközi Idegenforgalmi és Vendéglátói Konferencia 2020

Nemzetközi Idegenforgalmi és Vendéglátói Konferencia 2020

Nemzetközi Idegenforgalmi és Vendéglátói Konferenciát szervez a PKE az Egri Egyetemmel közösen 2020. február 27-28-án.

4 éve

Budapesten mutatják be a legújabb Partium-kötetet

Budapesten mutatják be a legújabb Partium-kötetet

Dr. Szilágyi Ferenc: Partium - Reintegráció a magyar - román határvidéken című kötet bemutatójára 2019. november 20-án Budapesten kerül sor a Károli Gáspár Református Egyetemen

4 éve

Dr. Szilágyi Ferenc tudománynapi előadása Nyíregyházán

Dr. Szilágyi Ferenc tudománynapi előadása Nyíregyházán

2019. november 14-én került sor a Magyar Tudomány Ünnepének konferenciájára a szabolcs-szatmár-beregi Megyeházán.

4 éve

Dr. Szabó Pál térszerkezeti előadása a PKE-n

Dr. Szabó Pál térszerkezeti előadása a PKE-n

Dr. Szabó Pál, az ELTE tanszékvezetője két előadást tartott 2019. november 7-én a vállalkozásfejlesztés mesteri szakos hallgatóknak.

4 éve

Partiumi Magyar Tudomány Napja a PKE-n

Partiumi Magyar Tudomány Napja a PKE-n

4. Partium Konferencia

Értékteremtő tudomány, Régiókutatás, Partium-kutatás napjainkban

 

4 éve

A 4. Partium-konferencia programja

A 4. Partium-konferencia programja

Hét szekcióban zajlanak előadások november 8-án, a 4. Partium konferencián.

4 éve

A Magyar Tudomány Ünnepének programja

A Magyar Tudomány Ünnepének programja

November 8-án, pénteken kettős rendezvényre kerül sor a Partiumi Keresztény Egyetemen.

4 éve

Kétnapos workshop a társadalmi felzárkóztatásról

Kétnapos workshop a társadalmi felzárkóztatásról

Kétnapos munkaülésre került sor 2019. október 30 és 31-én a Posticumban a PKE és a BM Felzárkózási Erőforrások Főosztálya szervezésében.

4 éve

Angol nyelvű menedzsment-kurzuson vettek részt a PADE-ösztöndíjasok

Angol nyelvű menedzsment-kurzuson vettek részt a PADE-ösztöndíjasok

Farkas Csilla-Brigitta harmadéves hallgató beszámolója

4 éve

Előadás a Partiumról a KSH-ban

Előadás a Partiumról a KSH-ban

Az elmúlt 100 év régiófejlődéséről tartottak Kárpát-medencei konferenciát a KSH szervezésében 2019. október 16-án.

4 éve

Tanácskozás az Érmellékről

Tanácskozás az Érmellékről

Az Európai Protestáns Szabadegyetem szervezett konferenciát október 3. és 6. között Székelyhídon és Bihardiószegen.

4 éve

Jelentkezés a 4. Partium-konferenciára

Jelentkezés a 4. Partium-konferenciára

A Partiumi Területi Kutatások Intézete, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Sapientia Varadiensis Alapítvány, a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma és a Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége szervezésében 2019. november 8-án kerül sor a 4. Partium-konferenciára, valamint a Magyar Tudomány Ünnepének nagyváradi rendezvényére a Partiumi Keresztény Egyetemen.

 

5 éve

Félegyházi Bettina a Menedzsment szakunk végzettje

Félegyházi Bettina a Menedzsment szakunk végzettje

5 éve

Kimpán Norbert a Bank és pénzügyek szakon végzett

Kimpán Norbert a Bank és pénzügyek szakon végzett

5 éve

Mezei Márk Attila a Menedzsment szakon diplomázott

Mezei Márk Attila a Menedzsment szakon diplomázott

5 éve

Németh Regina a KTSZG szakon diplomázott

Németh Regina a KTSZG szakon diplomázott

5 éve

Dr. Veres Edit előadása az athéni NORDSCI konferencián

Dr. Veres Edit előadása az athéni NORDSCI konferencián

5 éve

Partiumi Nemzetközi Menedzsment Konferencia

Partiumi Nemzetközi Menedzsment Konferencia

Nemzetközi menedzsment konferenciát szervez a Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaságtudományi Tanszéke 2019. szeptember 2-3 között.

5 éve

Tanszéki kirándulást szervezett a GTT

Tanszéki kirándulást szervezett a GTT

A Gazdaságtudományi Tanszék oktatói és családtagjai számára csapatépítő kirándulásra került sor július 9 és 11 között Torockón.

5 éve

Keizer Evelin a Bank és pénzügyek szakon diplomázott

Keizer Evelin a Bank és pénzügyek szakon diplomázott

5 éve

Majoros Gergő frissen diplomázott a KTSZG szakon!

Majoros Gergő frissen diplomázott a KTSZG szakon!

5 éve

Fekete Fruzsina a KTSZG szakunk végzettje

Fekete Fruzsina a KTSZG szakunk végzettje

Válaszd te is a Kereskedelem, turizmus és szolgáltatás gazdaságtan szakot!

5 éve

Ha valóban tanulni akarsz, akkor válaszd a PKE - t. Fekete Katalin beszámolója

Ha valóban tanulni akarsz, akkor válaszd a PKE - t. Fekete Katalin beszámolója

5 éve

Tóth Erika a Menedzsment szakot választotta

Tóth Erika a Menedzsment szakot választotta

Soha nem késő elkezdeni/folytatni a tanulást!

5 éve

Barta Róbert a Kereskedelem, turizmus és szolgáltatás gazdaságtan szakunk végzettje

Barta Róbert a Kereskedelem, turizmus és szolgáltatás gazdaságtan szakunk végzettje

5 éve

Tudományos munkaülés Budapesten a PKE részvételével

Tudományos munkaülés Budapesten a PKE részvételével

Tudományos munkaülésre került sor június 17.-én a Károli Gáspár Református Egyetemen, a PKE és a KGRE kutatóinak részvételével.

5 éve

Nemzetközi Gazdaságtörténeti és Gazdaságpolitikai Konferencia

Nemzetközi Gazdaságtörténeti és Gazdaságpolitikai Konferencia

5 éve

Nemzetközi Gazdaságtörténeti és Gazdaságpolitikai Konferencia a PKE-n

Nemzetközi Gazdaságtörténeti és Gazdaságpolitikai Konferencia a PKE-n

Fejlődési Utak a Kárpát Medencében

Nagyvárad, 2019. június 6-7.

5 éve

Stratagem-nap a közgáz mesteriseknek

Stratagem-nap a közgáz mesteriseknek

2019.05.20-án Stratagem napot tartottak a Vállalkozásfejlesztés MSc hallgatók részvételével.

5 éve

Nemzetközi Pénzügyi Konferencia a PKE-n

Nemzetközi Pénzügyi Konferencia a PKE-n

A konferencia programjában három plenáris és hat szakosztályban huszonnégy előadás szerepelt.

5 éve

Együttműködik a PKE a Magyar Logisztikai Egyesülettel

Együttműködik a PKE a Magyar Logisztikai Egyesülettel

A megállapodás aláírására 2019. május 2-án került sor.

5 éve

Közgazdasági OTDK 2019

Közgazdasági OTDK 2019

A Pécsi Tudományegyetem adott otthont a XXXIV. OTDK Közgazdaságtudományi szekciójának. A kétévente megrendezendő OTDK kiemelkedő állomása a hallgatók tudományos tevékenységének. 

5 éve

Dr. Makkai Béla társadalom- és gazdaságtörténeti előadást tartott a Partiumon

Dr. Makkai Béla társadalom- és gazdaságtörténeti előadást tartott a Partiumon

A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem docense a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Vállalkozásfejlesztés menedzsmentje szakos hallgatóinak tartott előadást április második hetében.

5 éve

Logisztikai Fórum

Logisztikai Fórum

Logisztikai Együttműködési Fórumra kerül sor 2019.04.05-én 14 órai kezdettel az Amfiteátrum nevű konferenciateremben.

5 éve

Közgáz vállalkozói ötletverseny eredményei- 2019

Közgáz vállalkozói ötletverseny eredményei- 2019

A PKE, Gazdaságtudományi Tanszéke által meghirdetett “Álmom a vállalkozásom” c. pályázat eredményei

5 éve

Partiumról szóló előadások a Miskolci Egyetemen

Partiumról szóló előadások a Miskolci Egyetemen

Dr. Szilágyi Ferenc a Miskolci Egyetemen tartott prezentációkat az Erasmus-program keretében.

 

5 éve

Két térszerkezeti prezentáció - Dr. Tóth Géza előadásai a PKE-n

Két térszerkezeti prezentáció - Dr. Tóth Géza előadásai a PKE-n

Március 25-én került sor a KSH szakértőjének az előadásaira.

5 éve

Térszerkezeti előadás a PKE-n

Térszerkezeti előadás a PKE-n

2019. március 25-én vendégelőadást tart egyetemünkön Dr. Tóth Géza a Központi Statisztikai Hivatal kutatója, és a Regional Statistics folyóirat főszerkesztője.

5 éve

Közgáz vállalkozói ötletverseny középiskolásoknak 2019

Közgáz vállalkozói ötletverseny középiskolásoknak 2019

Biztosan van olyan ötleted, aminek megvalósítása révén meg lehetne gazdagodni, csak eddig nem vetetted papírra gondolataidat! Eljött az ideje!

 

Módosított határidő: 2019. március 25., 12 óra

5 éve

Új ösztöndíjprogramot indít a PKE a közgazdász hallgatók számára

Új ösztöndíjprogramot indít a PKE a közgazdász hallgatók számára

A Gazdaságtudományi Tanszék legjobban teljesítő hallgatói a Magyar Nemzeti Bank által alapított Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány kiválósági ösztöndíjában részesülhetnek.

5 éve

Staféta 2019

Staféta 2019


Pályázati felhívás tudományos publikáció megjelentetésére egyetemi hallgatók számára

5 éve

Menedzsmentes hallhatók látogatása a Celestica-nál

Menedzsmentes hallhatók látogatása a Celestica-nál

Dr. Flórán Gyula egyetemi docens gyárlátogatást szervezett a menedzsmentes hallgatók számára.

5 éve

Partiumról szóló előadások Szegeden

Partiumról szóló előadások Szegeden

2018. december 7-én zajlott a VIKEK 49-ik konferenciája a Szegedi Egyetemen.

5 éve

Intézményközi hallgatói látogatás 2018 november 27-28-án

Intézményközi hallgatói látogatás 2018 november 27-28-án

Két napos csapatépítő és kapcsolatteremtő látogatásra érkezett a Partiumi Keresztény Egyetemre a Kodolányi János Egyetem Orosházi Oktatásszervezési Központjának 19 diákja 2018 november 27-én.

5 éve

International Business Carrousel program a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen

International Business Carrousel program a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen

A hollandiai Ede Christian University és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem közgazdaságtan szakos hallgatók egy úgynevezett „Nemzetközi Üzleti Körhinta” programban vettek részt 2018. november 11-16 között. A program egy erőteljes készségfejlesztési módszer, amely a tanteremi elméleti tudás megerősítését szolgálja. A programban a hallgatók szakértői interjúk során a legaktuálisabb gazdasági témakörökkel ismerkedtek meg.

5 éve

Szakmai út – Kereskedelem, turizmus és szolgáltatás gazdaságtan III. év

Szakmai út – Kereskedelem, turizmus és szolgáltatás gazdaságtan III. év


2018. november 20-án a rendezvény szervezés óra keretén belül a Partium Keresztény Egyetem III éves turizmus szakos hallgatói intézménylátogatáson vettek részt az Erdőspuszta Club Hotelben, Debrecenben.

5 éve

Revival, Social Reform and Spiritual Reform in Central and Eastern Europe

Revival, Social Reform and Spiritual Reform in Central and Eastern Europe

Conference organised by the Department of Economics and Social Sciences of Partium Christian University together with István Sulyok Theological Institute, and Partium Regional Research Institute, 22-23 November, 2018.

5 éve

We welcome our guests from Ede Christian University

We welcome our guests from Ede Christian University

together with the students from Partium Christian University they will attend the I. International Business Carrousel held at Nagyvárad.

5 éve

Idén is megünnepelték a magyar tudomány napját

Idén is megünnepelték a magyar tudomány napját

November 9-én, pénteken a Partiumi Keresztény Egyetemen második alkalommal rendezték meg a Partiumi Magyar Tudomány Napja elnevezésű rendezvényt, amely ezúttal a Határtalan Tudomány – Térségi együttműködés a magyar tudományos kutatásban alcímet viselte.

http://www.erdon.ro/iden-is-megunnepeltek-a-magyar-tudomany-napjat/4046917

5 éve

PKE-s gyakornok a görögországi turisztikai vásáron

PKE-s gyakornok a görögországi turisztikai vásáron

Barta Róbert harmadéves hallgató az ERASMUS+ program keretében tartózkodik a mediterrán országban. Rövid beszámolója olvasható az alábbiakban:

5 éve

3. Partium-konferencia

3. Partium-konferencia


2018. november 9-én harmadik alkalommal kerül sor a Partium-konferencia megszervezésére.

5 éve

Nyílt tantermi előadás a Partiumról a Debreceni Egyetemen

Nyílt tantermi előadás a Partiumról a Debreceni Egyetemen

2018. november 6-án Dr. Szilágyi Ferenc előadására került sor a Debreceni Egyetem Földrajzi Intézetében.

5 éve

Partiumi Tudomány Napja 2018

Partiumi Tudomány Napja 2018

2018. november 9-én kerül sor a Partiumi Tudomány Napjának ünnepi rendezvényére.

5 éve

Dr. Elekes Tibor előadása a Partiumi Keresztény Egyetemen

Dr. Elekes Tibor előadása a Partiumi Keresztény Egyetemen

Dr. Elekes Tibor, a Miskolci Egyetem docense érdekfeszítő előadást tartott Erdély fontosabb turisztikai desztinációiról és kulturális értékeiről.

5 éve

Együttműködési szerződést írt alá a PKE és a Miskolci Egyetem

Együttműködési szerződést írt alá a PKE és a Miskolci Egyetem

A szerződés a kutatási együttműködést és a publikációk cseréjét rögzíti.

5 éve

1000. menedzsment szakos hallgató a PKE-n

1000. menedzsment szakos hallgató a PKE-n

Az egyetem legrégebbi közgazdász képzése 2018-ban elérte a felnőttkort, idén 18 éves.

5 éve

Együttműködés a Partiumi Keresztény Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem között

Együttműködés a Partiumi Keresztény Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem között

2018. október 15-én Budapesten írták alá az együttműködési szerződést.

5 éve

Jelentkezés a 3. Partium-konferenciára

Jelentkezés a 3. Partium-konferenciára

A Partiumi Területi Kutatások Intézete, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Sapientia Varadiensis Alapítvány, és az O’sváth Gyűjtemény szervezésében 2018. november 9-én kerül sor 3. Partium-konferenciára, valamint a Magyar Tudomány Ünnepének nagyváradi rendezvényére a Partiumi Keresztény Egyetemen.

6 éve

Szakmai vállalat látogatáson jártunk a National Instruments Hungary-nél

Szakmai vállalat látogatáson jártunk a National Instruments Hungary-nél

A National Instruments Hungary-nél járt Debrecenben a PKE Gazdálkodástudományi szakok hallgatóinak egy csoportja.

6 éve

Partiumi mezőgazdaságáról a bulgáriai "Agriculture and Food" nemzetközi konferencián

Partiumi mezőgazdaságáról a bulgáriai "Agriculture and Food" nemzetközi konferencián

Idén hatodik alkalommal került sor a nemzetközi agrárkonferenciára a bulgáriai Elenitben június 20. és 24. között.

6 éve

OECD megbeszélés Osloban

OECD megbeszélés Osloban

Dr. Fogarasi József, a Partiumi Keresztény Egyetem professzora részvétele OECD Üzemsoros Gazdasági Elemzések Hálózatának megbeszélésén Osloban

6 éve

Környezetvédelmi közjavak a gazdálkodástól a hatásos szerződésekig

Környezetvédelmi közjavak a gazdálkodástól a hatásos szerződésekig

Dr. Fogarasi József a PKE Gazdaságtudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára a Koppenhágai Egyetemen

6 éve

A PKE docense a Nápolyban megrendezett nemzetközi közgazdász konferencián

A PKE docense a Nápolyban megrendezett nemzetközi közgazdász konferencián

Dr. Flórán Gyula, a PKE docense képviselte intézményünket Nápolyban a TIIM 2018 konferencián.

6 éve

Bevezetés a Geoinformatikába

Bevezetés a Geoinformatikába

A PTKI Erasmus-programmal érkezett gyakornokai GIS képzést tartottak a Gazdaságtudományi Tanszék szervezésében.

6 éve

Czuczor Krisztina előadása a csíkszeredai konferencián

Czuczor Krisztina előadása a csíkszeredai konferencián

14. alkalommal rendezték meg az EMTE-n a "Annual International Conference on Economics and Business" címet viselő konferenciát.

6 éve

prof. dr. Stefan Bojnec (Primorska Egyetem, Szlovénia) tartott előadást a PKE-n

prof. dr. Stefan Bojnec (Primorska Egyetem, Szlovénia) tartott előadást a PKE-n

2018 május 14-én az Erasmus+ program révén egyetemünkre látogatott és előadást tartott prof. dr. Stefan Bojnec, a szlovéniai Primorska Egyetem Menedzsment Karának oktatója és kutatója.

6 éve

A szervezeti kultúra szerepe a nemzetközi vállalatok életében

A szervezeti kultúra szerepe a nemzetközi vállalatok életében

Dr. Karácsony Péter, a győri Széchenyi István Egyetem, illetve a komáromi Selye János Egyetem docense, 2018 május 3-án "A szervezeti kultúra szerepe a nemzetközi vállalatok életében" címmel  tartott előadást a Partiumi Keresztény Egyetemen.

6 éve

Szakmai kirándulás Nagyvárad-Pozsony útvonalon

Szakmai kirándulás Nagyvárad-Pozsony útvonalon

Április 22-24 között a Partiumi Keresztény Egyetem közgazdasági szakokon tanuló hallgatói számára szakmai tanulmányi utat szerveztünk számos helyszínt érintő útvonalon.

6 éve

Együttműködés a Károli Gáspár Református Egyetemmel

Együttműködés a Károli Gáspár Református Egyetemmel

A budapesti intézmény Állam- és Jogtudományi Karának vezetői látagattak egyetemünkre.

6 éve

Előadás az Agricultural Economics Society 92. éves konferenciáján

Előadás az Agricultural Economics Society 92. éves konferenciáján

Nemzetközi tudományos konferencián tarott előadást Vígh Enikő, egyetemünk oktatója Coventry-ben

6 éve

Szakmai gyakorlaton a debreceni turisztikai vásáron

Szakmai gyakorlaton a debreceni turisztikai vásáron

Nagyvárad és Bihar megye csapatát a legszebb stand díjával tüntették ki a debreceni turisztikai vásáron.

6 éve

Közgáz vállalkozói ötletverseny eredmények - 2018

Közgáz vállalkozói ötletverseny eredmények - 2018

A PKE Gazdaságtudományi Tanszéke által hirdetett "Álmom a vállalkozásom!" pályázat eredményei, legjobb ötletei.

6 éve

A kutatásmódszertan gyakorlati alkalmazásairól

A kutatásmódszertan gyakorlati alkalmazásairól

Dr. Csipkés Margit a Debreceni Egyetem adjunktusa 2018 március 22-én A kutatásmódszertan gyakorlati alkalmazásairól tartott előadást a Partiumi Keresztény Egyetemen.

6 éve

Közösen egy jobb világért

Közösen egy jobb világért

A  PKE  hallgatói részt vettek a Szociális Munka Világnapján,  a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának szervezésében

6 éve

Partiumos hallgatók a Hungexpón és az Országházban

Partiumos hallgatók a Hungexpón és az Országházban

Március másodikán egy napos budapesti kirándulást szervezett a GTK Dékáni Hivatala.

6 éve

Partiumos hallgatók szakmai gyakorlata a turisztikai kiállításon

Partiumos hallgatók szakmai gyakorlata a turisztikai kiállításon

2018-ban a Nagyváradi Turisztikai Ügynökség munkáját segítik a PKE-s gyakornokok a magyarországi kiállításokon.

6 éve

Megjelent a 21. PTDK felhívása

Megjelent a 21. PTDK felhívása

A 21. Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia időpontja 2018. május 4. A felhívás itt érhető el: http://ptdk.partium.ro/hu/a-21-ptdk-felhivasa

6 éve

Közgáz vállalkozói ötletverseny középiskolásoknak 2018

Közgáz vállalkozói ötletverseny középiskolásoknak 2018

Biztosan van olyan ötleted, aminek megvalósítása révén meg lehetne gazdagodni, csak eddig nem vetetted papírra gondolataidat! Eljött az ideje!

6 éve

Tanyakutatás a Kárpát-medencében

Tanyakutatás a Kárpát-medencében

2018 január 16-án településföldrajzi és vidékfejlesztési konferenciára, könyvbemutatótra kerül sor a Partiumi Keresztény Egyetemen.

6 éve

Bemutatkozott Nagyvárad a turisztikai kongresszuson Portugáliában

Bemutatkozott Nagyvárad a turisztikai kongresszuson Portugáliában

Izsák Hajnalka és Szilágyi Ferenc Nagyvárad turizmusáról tartott prezentációt a Leiriai Egyetemen szervezett nemzetközi kongresszuson.

6 éve

Előadás Párizsban az OECD-nél

Előadás Párizsban az OECD-nél

Dr. Fogarasi József, a Partiumi Keresztény Egyetem professzora tartott előadást Párizsban a világszervezetnél.

6 éve

Partiumról a Felvidéken

Partiumról a Felvidéken

Dr. Szilágyi Ferenc a PKE-GTK dékánja a révkomáromi Sellye János Egyetemen tett látogatást az ERASMUS+ program keretében.

6 éve

Dr. Elekes Tibor egyetemi docens, turisztikai szakember előadásai a PKE-n

Dr. Elekes Tibor egyetemi docens, turisztikai szakember előadásai a PKE-n

A Miskolci Egyetem docense 2017. október 23. és 27. között tartott előadásokat a Partiumi Keresztény Egyetemen.

6 éve

A Károli Gáspár Református Egyetem dékánhelyetteseinek előadása a PKE-n

A Károli Gáspár Református Egyetem dékánhelyetteseinek előadása a PKE-n

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánhelyettesei Nagyváradon tettek látogatást 2017. október 11. és 13. között.

6 éve

Partiumi részvétel a 2017-es Európai Regionális Tudományi Társaság (ERSA) vándorgyűlésén

Partiumi részvétel a 2017-es Európai Regionális Tudományi Társaság (ERSA) vándorgyűlésén

Először hangzottak el partiumi témájú előadások a legfontosabb európai regionális-tudományi szervezet kongresszusán.

7 éve

Részvétel az 5. Sörgazdasági Konferencián

Részvétel az 5. Sörgazdasági Konferencián

Egyetemünk oktatója, Dr. Fogarasi József egyetemi docens, nemzetközi tudományos konferencián vett részt Koppenhágában 2017. június 12-15 között

7 éve

Szabolcs a turisztika szakunk végzettje!

Szabolcs a turisztika szakunk végzettje!

Sokakkal ellentétben én nem rögtön az érettségi után csatlakoztam az egyetemista élethez, hanem egy kicsivel később.

7 éve

Gabriella is a BP mellett döntött!

Gabriella is a BP mellett döntött!

Számomra ez a három év a Bank- és pénzügyek szakon meghatározó volt, mert pozitív élményekkel jöttem el.

7 éve

Fazekas Bertold frissen diplomázott a Bank és Pénzügyek szakon!

Fazekas Bertold frissen diplomázott a Bank és Pénzügyek szakon!

A PKE Bank és pénzügyek szakon az anyanyelvemen tanulhattam és végig úgy éreztem, hogy a tanárok egyenrangú félként tekintettek rám. 

7 éve

Csilla a Menedzsment szak végzettje!

Csilla a Menedzsment szak végzettje!

Számomra a Menedzsment szak egy jó döntés volt, hiszen már régi álmom, hogy beindítsak egy saját kis vállalkozást. 

7 éve

Évtizedes pénzügyi szakmai tudással rendelkező hallgatónk bővítette ismereteit nálunk!

Évtizedes pénzügyi szakmai tudással rendelkező hallgatónk bővítette ismereteit nálunk!

Szeretettel ajánlom minden kedves érdeklődőnek a Partiumi Keresztény Egyetemet. 

7 éve

Zsuzsa a turisztika szak mellett döntött!

Zsuzsa a turisztika szak mellett döntött!

Mikor egyetemet kellett válasszak, fontos szempont volt nekem az, hogy magyarul tanulhassanak, ne legyen nagy egyetem, ahol több 100 diák van, inkább legyen családias, és persze legyen turisztika szak. 

7 éve

Olvassátok Gergő kalandját!

Olvassátok Gergő kalandját!

Számomra a 2014-es PKE Nyílt Nap volt az a mérföldkő, ahol eldöntöttem: a Partiumi Keresztény Egyetemen szeretném folytatni tanulmányaimat. 

7 éve

Tünde szerint érdemes megtapasztalni a Partiumos életérzést!

Tünde szerint érdemes megtapasztalni a Partiumos életérzést!

Kovács (Pintér) Tünde, menedzsment alapszakot végzett hallgató vagyok. 

7 éve

Így bátorítják a felvételizőket a kedves diplomázott végzőseink!

Így bátorítják a felvételizőket a kedves diplomázott végzőseink!

Már jóval az érettségi előtt eldöntöttem, hogy Nagyváradon szeretnék továbbtanulni, a Partiumi Keresztény Egyetem keretein belül. 

7 éve

Partium tanyavilágáról a székelyföldi konferencián

Partium tanyavilágáról a székelyföldi konferencián

"A székely vidék fejlődési esélyei" címmel rendeztek konferenciát Székelyudvarhelyen június 27-én a magyar Földművelésügyi Minisztérium, a REGA Régiókutató Egyesület, az SZRTT és a Lámpás Társaság együttműködésével.

7 éve

Átadtuk a Stafétát 2017-ben is!

Átadtuk a Stafétát 2017-ben is!

Június 23-án a nagyváradi Szent László Napok keretében került sor, a Partiumi Kutatóintézet diákpubliációs folyóiratának a bemutatására és átadására.

7 éve

A Partium turizmusáról a győri Kautz-konferencián

A Partium turizmusáról a győri Kautz-konferencián

A győri Széchenyi István Egyetem, Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kara Sport-Gazdaság-Turizmus címmel szervezte meg az idei konferenciáját 2017. június 8-án.

7 éve

XXIII. Pénzügyi Nyári Egyetem Keszthelyen

XXIII. Pénzügyi Nyári Egyetem Keszthelyen

Szeretnénk figyelmedbe ajánlani egy nagyszerű lehetőséget, a Pénzügy Nyári Egyetemet (PNYE). A nyári egyetem 9 napja alatt alkalmad nyílhat az alapvető bankszakmai ismeretek elsajátítására.

7 éve

Felvételi tájékoztató 2017

Felvételi tájékoztató 2017

7 éve

Veres Edit előadása a Kaposvári Egyetemen

Veres Edit előadása a Kaposvári Egyetemen

Veres Edit a Gazdaságtudományi tanszék oktatója 2017. április 4-5. között megrendezett 6. Nemzetközi Gazdasági Konferencián- előadást tartott  "Factors which influences the social behaviour of companies executives, case study among SME`s in Bihor county" címmel.

7 éve

Erasmus+ előadás

Erasmus+ előadás

Május 9-én, dr, Veres Lajos tanár úr a Dunaújvárosi egyetem, Közgazdaságtudományi tanszékének oktatója az Erasmus+ mobilitási program keretén belül tart előadásokat "Regionális gazdaságtan, régiók versenyképessége"címmel. 

7 éve

Közgazdasági OTDK 2017

Közgazdasági OTDK 2017

Győrben a Széchenyi István Egyetem adott otthont a kétévente megrendezésre kerülő Közgazdasági OTDK-nak, ahová 32 kar hallgatói érkeztek határon innen és túlról. 

7 éve

Közgáz vállalkozói ötletverseny - eredmények

Közgáz vállalkozói ötletverseny - eredmények

A PKE Gazdaságtudományi Tanszéke által hirdetett Álmom a vállalkozásom! pályázat eredményei, legjobb ötletei.

7 éve

PKE reklámfilm

PKE reklámfilm

7 éve

PKE Nyílt Nap - április 11

PKE Nyílt Nap - április 11

képekben

7 éve

Nyílt napot tartottak a PKE-n

Nyílt napot tartottak a PKE-n

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem nyílt napot tartott  április 11-én 10 és 14 óra között, melynek hivatalos megnyitója az intézmény főépületének dísztermében kezdődött.

7 éve

Bemutatkozik Lőcsei Krisztina-Hajnalka, a Partiumi Kutatóintézet gyakornoka

Bemutatkozik Lőcsei Krisztina-Hajnalka, a Partiumi Kutatóintézet gyakornoka

A PTKI agrárium- és tanyafelmérés programjába 2017. április-májusában három PKE-s hallgató kapcsolódik be kutatási gyakornokként.

7 éve

Ösztöndíjpályázat végzős középiskolásoknak - 2017

Ösztöndíjpályázat végzős középiskolásoknak - 2017

A Partiumi Keresztény Egyetem - Gazdaság és Társadalomtudományi Kara 2017-ben első ízben hirdeti meg „Egyetemkezdő ösztöndíj” pályázatát a 2016/17-es tanévben végzős középiskolás diákok számára.

7 éve

Agrárfelmérés és kutatómunka az Érmelléken

Agrárfelmérés és kutatómunka az Érmelléken

A Partiumi Területi Kutatások Intézete és az Érintő Egyesület, a partiumi gazdaszervezetekkel együttműködve nagyszabású agrárfelmérést és agrárkutatást indított útnak az Érmellék területén 2017. január 1-étől.

7 éve

Nyílt nap a PKE-n április 11-én

Nyílt nap a PKE-n április 11-én

7 éve

Bemutatkozik Kovács Aletta-Beatrix, a Partiumi Kutatóintézet gyakornoka

Bemutatkozik Kovács Aletta-Beatrix, a Partiumi Kutatóintézet gyakornoka

A PTKI agrárium- és tanyafelmérés programjába 2017. április-májusában három PKE-s hallgató kapcsolódik be kutatási gyakornokként.

7 éve

Folytatódott az egyetemnépszerűsítés

Folytatódott az egyetemnépszerűsítés

a bihari középiskolákban

7 éve

Interaktív előadás az észak-atlanti kisnemzetekről

Interaktív előadás az észak-atlanti kisnemzetekről

A Partiumi Kutatóintézet szervezésében március 20-án került sor Fábián Attila és Posta Ákos István látványos előadására.

7 éve

Vendégelőadás a Miskolci Egyetemen

Vendégelőadás a Miskolci Egyetemen

Dr. Szilágyi Ferenc dékán a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi karán tett látogatást  ERASMUS+ oktatói mobilitási program keretében.

7 éve

Közgáz vállalkozói ötletverseny középiskolásoknak

Közgáz vállalkozói ötletverseny középiskolásoknak

Biztosan volt/van olyan ötleted, aminek megvalósítása révén meg tudsz élni vagy netán meggazdagodni, csak eddig nem vetetted papírra gondolataidat. Nos, itt az ideje, nincs mit veszítened, sőt magas pénzjutalomban is részesülhetsz.

7 éve

Partiumos hallgatók a stand mindkét oldalán - HUNGEXPO turisztikai kiállítás 2017

Partiumos hallgatók a stand mindkét oldalán - HUNGEXPO turisztikai kiállítás 2017

2017. március 2-5 között zajlott a 40-ik Utazás Kiállítás 2017. a budapesti HUNGEXPO keretében. A rendezvényen a PKE hallgatói is részt vettek, a kiállítók és a szakmai érdeklődők sorában egyaránt jelen voltak a Partiumosok.

7 éve

Tanulmányi út Bécsbe

Tanulmányi út Bécsbe

November 24-26 között a Partiumi Keresztény Egyetem közgazdasági szakokon tanuló hallgatói számára szakmai tanulmányi utat szerveztünk Bécsbe.

7 éve

Magyarok a Kárpát-medencében konferencia

Magyarok a Kárpát-medencében konferencia

2016. november 17-18. között tartották Szegeden a MAGYAROK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 2. című tudományos nemzetközi konferenciát.

7 éve

Hatékonyabb együttműködés a Dunaújvárosi Egyetemmel

Hatékonyabb együttműködés a Dunaújvárosi Egyetemmel

7 éve

Beszámoló nemzetközi konferencián való részvételről

Beszámoló nemzetközi konferencián való részvételről

Florian Gyula-László oktatónk előadása a “The 10th International Management Conference - IMC 2016 - Challenges of Modern Management” nemzetközi konferencia keretében

7 éve

Kánya Hajnalka és Kóródi László előadásai Londonban

Kánya Hajnalka és Kóródi László előadásai Londonban

Az International Journal of Arts & Sciences 2016. november 8-11. között szervezett nemzetközi konferenciát, melynek helyszíne a University on London Union volt.

7 éve

Tanszékünk oktatói a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferencián

Tanszékünk oktatói a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferencián

2016 november 9-én 15 órától, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémeti Tagozata harmadik alkalommal szervezte meg a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciáját a Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézet amfiteátrumában

7 éve

Gál Katalin előadása a Trás-os-Montes e Alto Douro Egyetemen

Gál Katalin előadása a Trás-os-Montes e Alto Douro Egyetemen

Dr. Gál Katalin egyetemi adjunktus a 2016. október 13-15 között megrendezett 11. Nemzetközi Vidékfejlesztési Konferencián – University of Trás-os-Montes e Alto Douro, Vila Real, Portugália

7 éve

Hat egyetem - egy régió. Partium konferencia Csengerben

Hat egyetem - egy régió. Partium konferencia Csengerben

Hat egyetem küldöttségének részvételével zajlott az első ízben megszervezett "Partiumi kutatások" konferencia a Csengeri O'sváth-házban.

7 éve

Oktatónk előadása a párizsi OECD konferenciaközpontban

Oktatónk előadása a párizsi OECD konferenciaközpontban

Dr. Fogarasi József egyetemi docens a 2016. október 24-25-én megrendezett szakértői megbeszélésen vett részt

7 éve

Sikeres végzettünk a Bank és Pénzügy szakról: Vigh Enikő

Sikeres végzettünk a Bank és Pénzügy szakról: Vigh Enikő

A Partiumi Keresztény Egyetem kiváló ugródeszka, ha valami nagyot alkotnál!

8 éve

Tanszékünk oktatói Horvátországban

Tanszékünk oktatói Horvátországban

Június 1-4. között tizenhatodik alkalommal rendezték meg a horvátországi Pulaban a Management International Conference nemzetközi konferenciát, melyen tanszékünk két oktatója is részt vett.

8 éve

Sikeres végzettünk a Bank és Pénzügy szakról: Bodea László

Sikeres végzettünk a Bank és Pénzügy szakról: Bodea László

2012-ben azért döntöttem a PKE Bank és Pénzügyek szaka mellett mert ez a szak keltette fel legjobban az érdeklődésem, továbbá sok lehetőséget láttam benne.

8 éve

Sikeres végzettünk a Bank és Pénzügy szakról: Dombi (Benedek) Melinda

Sikeres végzettünk a Bank és Pénzügy szakról: Dombi (Benedek) Melinda

Itt olvashatjátok Dombi (Benedek) Melinda kedves gondolatait a PKE-ről valamint a Bank és Pénzügy szakunkról.

8 éve

Sikeres végzettünk a Bank és Pénzügy szakról: Scheck Erika Laura

Sikeres végzettünk a Bank és Pénzügy szakról: Scheck Erika Laura

Egy kedves volt hallgatónk gondolatai Egyetemünkről és ahogy Ő fogalmaz gyere és légy részese egy nyertes csapatnak!

8 éve

Sikeres végzettünk a Bank és Pénzügy szakról: Knal Orsolya

Sikeres végzettünk a Bank és Pénzügy szakról: Knal Orsolya

Jó érzéssel tölt el Bank és Pénzügy szakon végzett hallgatóink gondolatait megosztani veletek. 
Gyertek ti is barangoljunk együtt a pénzügyek világában.

8 éve

Gamification a menedzsment oktatásban

Gamification a menedzsment oktatásban

Ezzel a címmel tartott előadást Kóródi László a Gazdálkodási és menedzsment tanszék oktatója, az I Kárpát-medencei Oktatási Konferencián.

8 éve

A Gazdálkodási és menedzsment tanszék oktatói a MIC nemzetközi konferencián

A Gazdálkodási és menedzsment tanszék oktatói a MIC nemzetközi konferencián

Az idei Management International Conference elnevezésű nemzetközi gazdasági konferenciát június 1-4. között rendezték a horvátországi Pulában. A szlovéniai Primorska Egyetem Menedzsment Kara évente rendezi meg más-más partner egyetemekkel és változó helszínnel a rangos szakmai eseményt, melyen tanszékünkről három oktató is részt vett.

8 éve

Kánya Hajnalka előadása - Turizmus és Innováció – VIII. Nemzetközi Turizmus Konferencia, 2016. április 4. – Győr

Kánya Hajnalka előadása - Turizmus és Innováció – VIII. Nemzetközi Turizmus Konferencia, 2016. április 4. – Győr

8 éve

Nyílt nap a Partiumi Keresztény Egyetemen

Nyílt nap a Partiumi Keresztény Egyetemen

8 éve

Előadások az európai városfejlődésről

Előadások az európai városfejlődésről

A Partiumi Területi Kutatások Intézete szervezésében mindenki számára nyitott tantermi előadásra kerül sor 2016. április 27-én 18 órától a Partiumi Keresztény Egyetem Bolyai termében "Városfejlődés Kelet-Közép- és Délkelet Európában" címmel.

8 éve

Partiumi turisztikai potenciálról Győrben

Partiumi turisztikai potenciálról Győrben

Nyolcadik alkalommal rendeztek nemzetközi turizmuskonferenciát a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János karán. Az április 4.-i rendezvényen jelen volt a turisztika tudományterületén jeleskedő magyar kutatók zöme. A plenáris előadások mellet, öt szekcióban hangzottak el előadások: turizmus-szolgáltatások, sport, rekreáció, ökoturizmus, gasztronómia, kulturális és vallási turizmus témakörökkel. 

8 éve

Hírek

Hírek