Olvassátok Gergő kalandját!

Számomra a 2014-es PKE Nyílt Nap volt az a mérföldkő, ahol eldöntöttem: a Partiumi Keresztény Egyetemen szeretném folytatni tanulmányaimat. 

19958963 1509208922476029 8503147530783296399 nAmi a szakot illeti, a döntésem a Kereskedelmi, turisztikai és szolgáltató egységek gazdaságtanára esett. Elmondhatom: jól döntöttem! 
Ami kifejezetten tetszett, hogy mindegyik tantárgy a közgazdaság más-más területét tárta fel előttem, így számomra mindegyik előadás, és mindegyik szeminárium érdekes volt egyaránt. Kedvenc tantárgyak azok voltak, amelyek a turizmussal foglalkoztak. Az egyetem családias hangulata csak erősebbé tette a tanárokkal és a hallgató társaimmal folytatott kapcsolatokat. Ha kérdéseim voltak az adott témához, a tanárok minden alkalommal kedvességet, felkészültséget és odaadást mutatva megválaszolták ezeket. Az előadásokon és szemináriumokon kívül lehetőségem volt részt venni bizonyos tanulmányi kirándulásokon (pl. Budapesti Turisztikai Kiállítás), vendégelőadók előadásain valamint gazdasági vetélkedőkön is. Az ilyen rendezvények és alkalmak lehetőséget adtak az ismeretek bővítésére. Az Erasmus+ programnak köszönhetően 3 hónapig Tihanyban tölthettem el szakmai gyakorlatomat, a Club Tihany szállodában. Ez volt az a hely, ahol sikerült az elméleti tudásomat összekötni a gyakorlattal. 
Mivel nem vagyok nagyváradi származású, így ezt a 3 évet az Arany János Kollégiumban töltöttem el. A kollégiumi közösség, a szobatársakkal való hülyéskedések valamint a finom ebédek a kantinban tették teljessé az egyetemi alapképzés éveit. Életre szóló barátságok is megköttettek itt.
Visszapillantva erre a 3 évre nagyon sok pozitív dolog jut eszembe. Biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki a Partiumi Keresztény Egyetemre jelentkezik hasonló cipőben fogja magát érezni. Remélhetőleg ez a “kaland” folytatódni fog számomra a magiszteri képzésen is. Egy üzenet mindazoknak, akik azon gondolkodnak, hogy a PKE-re jelentkezzenek: jó döntést hoztál, ne gondolkozz tovább, jelentkezz!

forrás: turisztika.partium.ro