Közösen egy jobb világért

A Szociális Munka Világnapjának idei programjába bekapcsolódtak a Debreceni Egyetem  Egészségügyi Karának felkérésére a Partiumi Keresztény Egyetem Humántudományi Tanszékének szociális munkás hallgatói is.  A Világnap a Szociális Munkások Nemzetközi Egyesületének (IFSW) javaslatára minden évben egy adott témára épül.  Célja, hogy a sürgető és aktuális gondokra kötetlenebb formában irányítsa a figyelmet, illetve, hogy a szakmaiság jegyében rámutasson: a szociális munkás hivatásnak igenis kitüntetett helye van a közösségekben, a társadalomban. A 2018 március 20-21 között zajló rendezvény kerettémája: "Segítsük a közösségeket és a fenntartható fejlődést” volt.  Ebbe illeszkedtek a veszélyeztetett közösségekről, a nők és gyermekek bántalmazásáról szóló előadások.

A Partiumi Keresztény Egyetemet Szász Alexandra Kitty (I. eves), Marton Mátyás (II. éves), Imecs Kinga, Imecs Bernadett és Csizmár Nóra harmadéves szociális munkás hallgatók képviselték (kísérő tanár: Dr. Belényi Emese),  akiket nemcsak az eseményekben gazdag rendezvény kifogástalan szakmaisága, hanem a Serengeti Troupe afrikai zenéje is elvarázsolt.

 

nyitot5t6t7t8t9t10t11tobbitobbi1tobbi2tobbi4

forrás: www.partium.ro