Jubileum 25 konferencia

25 éves a magyar közgazdasági oktatás Nagyváradon” című jubileumi konferenciával ünnepeltük október 7.-én, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) révén immár 25 éve létezik magyar nyelvű gazdasági képzés Romániában. A Gazdaságtudomány Tanszék szervezése alatt, könyvbemutatóval, visszaemlékező beszélgetéssel, előadásokkal ünnepeltük ezen jubileumi évfordulót.

25 éves a magyar nyelvű gazdasági képzés Romániában

25 éves a gazdasági képzés a Partiumi Keresztény Egyetemen

25 éves a magyar közgazdasági oktatás Nagyváradon” című jubileumi konferenciával ünnepeltük október 7-én, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) révén immár 25 éve létezik magyar nyelvű gazdasági képzés Romániában. A Gazdaságtudomány Tanszék szervezése alatt, könyvbemutatóval, visszaemlékező beszélgetéssel, előadásokkal ünnepeltük ezen jubileumi évfordulót.

Az ünnepi megnyitó keretében a jelenlévőket dr. Pálfi József rektor köszöntötte. Dr. Pálfi József rektor kiemelte annak a református püspöknek a munkásságát, akinek nevét viselte az egyetem jogelődjeként működő főiskola, Sulyok István. Ezzel kapcsolatosan elmondta: „…Várad a századeleji időszakban azon kevés városaink közé tartozott, ahol nagyon sok bank és olyan gazdasági szervezetek léteztek, amelyek ennek a régiónak a motorját jelentették. Sulyok István egy ilyen banknak volt az igazgatója, egy ilyen hálózatnak volt a korabeli vezetője”.

Dr. Szilágyi Ferenc, dékán elmondta, hogy „Huszonöt évvel ezelőtt indult az első magyar nyelvű gazdasági képzés Romániában, és igazán büszkék lehetünk arra, hogy itt a Partiumi Keresztény Egyetemen, ennek jogelődjénél a Sulyok István Református Főiskolán indult az első ilyen képzésünk”. Megemlíti, hogy a kar egyik legfontosabb stratégiai partnere a Magyar Nemzeti Bank és ehhez kapcsolódóan felolvasta Dubéczi Zoltán MNB elnöki főtanácsadója által jegyzett köszöntőlevelet.

Dr. Veres Edit, tanszékvezető, hallgatóként is visszaemlékezett a 1995-96-os tanévre, amikor 13 hallgató kezdte meg tanulmányait a menedzsment és egyházi intendáns szakon, a Sulyok István Református Főiskolán. Azóta, a kar menedzsment szakján, több mint 1100 hallgató szerzett diplomát, a 2002-ben indult kereskedelem turizmus és szolgáltatás gazdaságtana szakon közel 900 hallgató fejezte be tanulmányait, a 2012-ben indult a bank és pénzügy szakon pedig összesen 232 hallgató államvizsgázott sikeresen.

Ezt követően, „Visszaemlékezés a kezdetekre” című előadássorozat keretében beszédet mondott Tolnai István, a Pro Universitate Partium alapítvány alelnöke, valamint egyetemünk két felkért oktatója: Zakota Zoltán és dr. Szabó Árpád. Tolnai István, beszédjében kiemelte Dr. Mester Zsolt megbízott rektorának, valamint Dr. Kovács Béla temesvári egyetemi oktatók jelentős szerepét a Sulyok István Református Főiskola Partiumi Keresztény Egyetemmé válásának folyamatában. A Gazdaságtudományi Tanszék hozzászólásra felkért oktatói, Zakota Zoltán és dr. Szabó Árpád felidézték a kezdeti időszak nehézségeit, infrastrukturális hiányosságait, valamint beszámoltak az azóta lezajlott megvalósításokról.

Ünnepi főelőadást, illetve könyvbemutatót tartott prof. dr. Kocsis Károly akadémikus (MTA, Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság), aki a Kárpát-medence társadalma – Magyarország Nemzeti Atlasza új kiadásának Társadalom kötetét mutatta be.

Ezt követően, a Miskolci Egyetem, Debreceni Egyetem valamint Partiumi Keresztény Egyetem oktatói tartottak különböző közgazdaságtudományi tartalmú előadásokat, mutattak be posztereket: Dr. Elekes Tibor (Miskolci Egyetem) a kulturális turizmus értékeiről Erdélyben tartott előadást, Dr. Lipták Katalin (Miskolci Egyetem) pedig a home office megítéléséről a koronavírus járvány alatt; Dr. Tarnóczi Tibor a (Partiumi Keresztény Egyetem, Debreceni Egyetem) a román – magyar határmenti megyéinek pénzügyi teljesítményének összehasonlító vizsgálatának eredményeit mutatta be; Dr. Králik Loránd (Partiumi Keresztény Egyetem) pénzügyi autonómiáról, valamint az adóteher mértékéről Erdély városaiban tartott tartalmas előadást; Dr. Szász Erzsébet dékán helyettes-asszony és Dr. Debrenti Edith tudományos igazgató a visszaemlékezés örömére „Mit tanult régen egy kereskedő?” című tematikus előadást tartottak. Dr. Szilágyi Ferenc dékán, előadásának címe „A partiumi megyék gazdaságának területi mintázatai”.

Az egyetem Aulájában, a konferencián résztvevők különböző tematikájú poszter előadásokat is megtekinthettek. Ezek között helyet kaptak a következő témák: a digitalizáció szerepének modellezése az egészséges táplálkozás és a fenntartható élelmiszertermelés összehangolásában, Bihar megyei határon átnyúló turizmusfejlesztési tevékenységek az Interreg IV és V keretében, az erdélyi wellnessturizmus helyzetéről, a kereslet-elv vezérelt, platform alapon működő vállalkozások osztályozása.

A konferenciát záró ünnepi beszédjében, Dr. Szász Erzsébet dékánhelyettes-asszony elmondta, hogy bár a kar életútját néha nehézségek, megpróbáltatások, konfliktusok kisérték, az úttörő óriások odaadó, kitartó, olykor küzdelmes munkájának köszönhetően a nagyváradi gazdaságtudományi képzés ma itt tart. Isaac Newton idézetével élve "Én távolabbra láthattam, de csak azért, mert óriások vállán álltam.", Dr. Szász Erzsébet dékánhelyettes-asszony a következő gondolattal zárja az ünnepi eseménysorozatot „…óriások mindig voltak és lesznek, merjünk ezeknek az óriásoknak a vállára állni”.

Az esemény támogatója a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány.

https://gtt.partium.ro/hu/jubileum-25-konferencia

Img 20211007 121024Img 20211007 121048Img 20211007 121058Img 20211007 121118Img 20211007 121347Img 20211007 121459Img 20211007 121756Img 20211007 121815Img 20211007 122332Img 20211007 122432Img 20211007 122446Img 20211007 122944Img 20211007 123024Img 20211007 123047Img 20211007 123226Img 20211007 130134Img 20211007 130343Img 20211007 132105Img 20211007 132337Img 20211007 133304Img 20211007 133308Img 20211007 133326Img 20211007 133348Img 20211007 133443Img 20211007 135917Img 20211007 140132Img 20211007 140149Img 20211007 143938Img 20211007 144520Img 20211007 144741Img 20211007 151028Img 20211007 151041Img 20211007 151211Img 20211007 151311Img 20211007 151346Img 20211007 151911Img 20211007 153144Img 20211007 153202Img 20211007 153348Img 20211007 154851Img 20211007 154912Img 20211007 160647Img 20211007 161943Img 20211007 161946Img 20211007 164257Img 20211007 164317Img 20211007 171152Img 20211007 171153Img 20211007 171749Img 20211007 171937